Mihalec Gábor (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)
– Miért félnek elköteleződni a mai fiatalok? Miért tolódott ki házasságkötés és a gyermekvállalás ideje? Mi állhat ezeknek a problémáknak a háttérben?
– Azt gondolom, hogy ez egy nagyon sok tényezőből táplálkozó problematika. Mondjuk, húsz évvel ezelőtt, hogyha beadtam az önéletrajzomat egy állásra, akkor nagyon jól mutatott, hogyha az elmúlt tíz évben ugyanannál a cégnél dolgoztam, mert hűséget, kiszámíthatóságot és megbízhatóságot jelentett. Ma ugyanaz a tény, gyanakvást kelt. „Húha, ez az ember biztosan rugalmatlan, fél a változásoktól, valami nagy baj lehet vele.” És ez a szemlélet észrevétlenül átlopózik az életünk többi területére is. Félünk lehorgonyozni és elköteleződni egy kapcsolatban. Aztán megjelenik sok fiatalnál, amit úgy nevezünk, hogy „kapunyitási pánik”. Amikor befejezik az egyetemet, el kellene kezdeni dolgozni, és rájuk telepszik az a mérhetetlen bizonytalanság és szorongás, hogy te jó ég, most mi lesz velem? Eddig volt egy kiszámítható kerete az életemnek, de most annyi a lehetőség, hogy zavarba ejtő. Ez a félelem, ez a szorongás valóságos dermesztő hatással tud lenni emberekre, és végül a sok lehetséges választás közül nem választanak egyet sem, és benne ragadnak a létbizonytalanságban. Arról is beszélhetünk, hogy mennyi rossz példa van körülöttünk. Mindenki szeretne jó házasságot, boldog családot, de amikor megkérdezek egy fiatalt, hogy tud-e nekem mutatni olyan párt, akire felnéz: akkor döbbent csend.
– Ezek szerint a családjukban sincs követendő példa… A párválasztási vagy párkapcsolati viselkedésünket mennyire befolyásolja az otthonról hozott, a családunkban látott minta?
– Meghatározza a hozzáállásunkat, akkor is, hogyha nem tudunk róla. Sőt, akkor is, ha egész életünkben harcoltunk ellene. Hiszen, ha valami ellen nagyon harcolunk, az részévé válhat az identitásunknak, annak, ahogyan gondolkodunk a világról. Valljuk be, hogy sokan közülünk olyan családokban nőttünk fel, amelyek diszfunkcionálisak. Azaz nem alkalmasak arra, hogy betöltsék a családtagok érzelmi és lelki szükségleteit. Persze ennek megvannak a maga szociológiai és történelmi okai. Ha csak a saját családi történetemre gondolok, én most 51 éves leszek, és a szüleim a háború utáni első generáció voltak. Abban az időszakban nem az volt a legfontosabb kérdés egy családban, hogy kisfiam, minden érzelmi szükségletedet betöltöttük-e, és vajon megtanítottunk jól konfliktusokat kezelni? A fő kérdés az volt, tudunk-e ételt tenni az asztalra? Tudunk-e tetőt biztosítani a gyerekek feje fölé? Van-e miből kifűteni a lakást? Ha igen, akkor ez egy jól működő család. És miközben ezekben a családokban felnőttünk, traumatizálódtunk, és ezeket a traumákat visszük tovább, több generáción át. Jó lenne egy olyan nyugodt időszakot megélni a társadalmunkban, amikor végre figyelhetünk az emberek érzelmi, lelki vagy akár spirituális szükségleteire is.
Mihalec Gábor interjú közben (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)
– Ha két nagyon eltérő értékrendű fiatal találkozik, és szerelembe esnek, akkor lehetséges, hogy ennek a két embernek lesz majd egy jól működő házassága, vagy a különböző világlátás eleve determinálja a kapcsolatukat?
– Én ezt a tükörtojáshoz szoktam hasonlítani. A közepén a sárgája jelképezi azokat a dolgokat egy kapcsolatban, amelyek elsődlegesen meghatározzák azt, hogy kik is vagyunk, ilyen például az értékrendünk. És van a fehérjéje, ami egy szélesebb kör, ezek testesítik meg a személyiségvonásainkat, amelyek szintén hozzánk tartoznak, de nem az elsődleges meghatározóink. Ilyen például a zenei ízlésünk. A legtöbb pár a tojásfehérje kapcsán találkozik egymással, mondjuk, összefutnak egy koncerten. Lehet belőle egy életre szóló szerelem, sőt házasság is, de időben beszélni kell arról, hogy kinél mi van a belső körben. Szólnak erről kutatások is, például David Olsoné, aki az Egyesült Államokban egy 50 ezres mintát vizsgálva arra jutott, hogy a pároknak mindössze öt százaléka képes úgy hosszú távon boldogan élni, hogy a belső körben, a tojássárgájában markáns különbségek vannak közöttük. Tehát 95 százaléknak nem sikerül. Mit tud az az öt pár, akinek sikerül? Nagyon jók a kommunikációs képességei, azaz beszélgetéssel képesek áthidalni azt a távolságot, amit kettejük között az értékrendbeli különbség teremt. A másik dolog pedig, hogy rendkívüli módon tisztelik a másik világlátását. Azaz, elmegy vele templomba, részt vesz olyan dolgokban, amely a másiknak fontos, holott nem vallásos.
– Valljuk be, elég ritka, hogy valaki így képes tisztelni a másikat, sajnos! Sőt, az a jellemző tendencia a párkapcsolatokra és a fiatal házasokra, hogyha valami nem működik, akkor inkább eldobják, nem próbálják megjavítani, hanem újat keresnek, igaz?
– Az első házasságkötéseknek durván a fele végződik válással. Ez egy sokkolóan magas szám! És akkor nem beszéltünk a házasság alternatíváiról, mint az együttélés vagy különféle élettársi kapcsolatok, amelyek a házasságnál kétszer bomlékonyabbak. Ráadásul a második házasságkötésnél 10 százalékkal magasabb, és minden „többedik” házasságkötésnél nagyjából plusz 10 százalékkal emelkedik tovább a válási arány. Tehát nem úgy működik a dolog, hogy megnyomom a „reset gombot”, és akkor újraindítok egy másik családot, hanem viszem magammal ugyanazokat a mintázatokat, amelyek már az elsőt is tönkretették. Valaki így fogalmazta meg, akivel beszélgettem erről, hogy: „három házasság után rájöttem arra, hogy mi volt a közös pont az összes tönkrement kapcsolatomban: Én!”
Mihalec Gábor (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)
– Lehetséges egy házasságra felkészülni? Fontos, hogy legyenek összeérési, megismerési szakaszok egy pár életében?
– Hála istennek, rengeteg kutatás áll a rendelkezésünkre, hogy megértsük a szerelem logikáját, merthogy van logikája! És például az egyik kutatásban azt vizsgálták, hogy mekkora a válási arány azok között a párok között, akik semmiféle házassági felkészítésen nem vesznek részt. A jogosítvány megszerzéséhez végig kell menni egy folyamaton, számot kell adni a tudásunkról, hogy képesek vagyunk-e biztonságosan elnavigálni az autót a forgalomban. Persze házasodni, minden előtanulmány nélkül is lehet, csak úgy. Szóval, ott van az a csoport, amelyik semmiféle felkészítésen nem vesz részt, náluk 50 százalékos volt a válási arány. Aztán van egy 600 párból álló csoport, akiket végigvezettek egy nagyon komoly házassági felkészítő folyamaton. Kitöltöttek velük egy tesztet, amely a kapcsolatot a feje búbjától, a talpáig átvilágította úgy, mint egy CT-felvétel. Hajszálpontosan kimutatta a kapcsolatnak az erősségeit, a gyengeségeit és azokat a rejtett dinamikákat, amelyekről még maga a pár sem feltétlen tudott, de előbb-utóbb problémát fog okozni náluk. Majd hét-nyolc alkalommal beszélgettek egy képzett segítővel, mielőtt összeházasodtak. Az esküvő után pedig két-három évente visszamentek ugyanahhoz a felkészítő szakemberhez.
– Mintha egy autóról beszélnénk, amit rendszeresen szervizelni kell…
– Pontosan, az autót is 15 ezer kilométerenként visszavisszük a szervizbe, olajcsere, olajszűrő és a többi. Ugyanúgy ráfér a házasságokra is a szervizelés! Visszatérve a kutatásra, később megnézték, hogy tíz év alatt ezek közül a párok közül hányan váltak el, és most kapaszkodjunk meg, 2,97 százalék, azaz kevesebb, mint 3 százalék volt a válási arány, azaz megérte felkészítésre járni!
– Milyen életciklusai vannak egy házasságnak? Az egyes szakaszokban, milyen kihívásokkal kell szembenézniük, milyen krízisekkel kell megküzdeniük a pároknak?
– Vannak bizonyos szakaszok és krízisek, amelyeket előbb-utóbb mindenki meg fog tapasztalni, mert ezek az élet normális velejárói. Például, hogyha nem éltünk egymással együtt a házasságkötés előtt, akkor az összeköltözés már önmagában egy krízishelyzet. Nagyon vártuk, de most egyszer csak ott tornyosul a halom mosatlan a konyhában, szennyes a fürdőben. Ki fog mosogatni? Ki fog elpakolni? Ki fog vasalni? Ezeket mind meg kell beszélni, szabályokat kell felállítani, ki kell jelölni a feladatmegosztásban a kompetenciákat a preferenciák mentén. Aztán hogyha megszületik az első gyerek, az minden gyönyörűsége mellett is egy krízishelyzetet hoz. A gyermek érkezése távolságot teremt a pár tagjai között, és megváltozik a szexualitás is ebben az időszakban. A férfiak úgy érzik, hogy a feleségük nem mutat kellő érdeklődést irántuk, és megijednek, hogy ez így is marad. Egyáltalán nem véletlen, hogy a férfi oldalon elkövetett hűtlenségek nagy hányada pontosan ebben az érzékeny időszakban történik. A férfiaknak ki kell tartaniuk, beszélgetniük kell erről a problémáról a feleségükkel, mert ez a helyzet két-három éven belül véget ér, és minden ugyanolyan jó lesz, mint korábban volt, csak ki kell várni!
Mihalec Gábor (Fotó: hirado.hu / Horváth Péter Gyula)
– Melyek a legtipikusabb okai egy házasság összeomlásának?
– Általában van egy tünet, amely miatt a párok jönnek, és azt gondolják, hogy a tünet maga az ok. De amikor visszafejtjük, akkor rájövünk, hogy a tünet mögött nagyon sok minden rejlik a háttérben. Ilyen tünet lehet például a magány. Van egy társam, de magányosnak érzem magam mellette. Ott fekszünk az ágyban, hallom, ahogy szuszog, és úgy érzem, ez a legmagányosabb hely a világon. De mikor és mi miatt kezdtem azt érezni, hogy ő már nem annyira fontos a számomra? Vagy a hűtlenség is egy ilyen tünet, amelynek melegágya a munkahely. Rendszeresen találkozom cégek csapatépítő tréningjein bekövetkezett egymásba habarodások következményeivel. De melyek voltak azok az apró lépések, amelyekkel elindultam a hűtlenség útján? Például az az ártatlan kávé a szünetben a kolléganővel. Nagyon sok gubanc születik az ártatlan munkahelyi kávékból.
– A párok felismerik a jeleket, és mernek önhöz vagy akármilyen tanácsadóhoz fordulni, vagy inkább titkolják, hogy probléma van, és a homokba dugják a fejüket?
– A hölgyeknek sokkal finomabb receptoraik vannak a problémák érzékelésére, és a legtöbben jelzik is a férjüknek. Mi, férfiak talán túlságosan is kihegyezzük a szexualitásra a dolgot, azt gondoljuk, amíg az működik, nincsen baj. És egyszer csak a nők megelégelik a finom jelzéseket és bekeményítenek. „Felkerestem egy ügyvédet és átbeszéltem vele a válás lehetőségeit.” A férfiak ekkor döbbenek csak rá, hogy igazán gond van, amikor ez a lépés bekövetkezik. Megfigyeltem a hosszú évek során azt, hogy amikor egy hölgy hív fel, hogy időpontot egyeztessünk, az esetek döntő többségében még nagyon jó esélyeink vannak arra, hogy megmentsék a kapcsolatot. Amikor egy férfi hív, hogy találkozót kérjen, ott már általában a feleség vagy összecsomagolt, vagy benyújtotta a válókeresetet, és már nem tudjuk megmenteni a kapcsolatot, mert túl nagy lett a távolság közöttük.
– Az idei házasság hetére egy egészen különleges témával készült, minthogy a mesterséges intelligencia hogyan támogatja a tartós szerelmet. Hogyan?
– Az elmúlt időszakban nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia és annak használata hogyan is befolyásolja a párkapcsolati jelenlétünket. Vajon mit viszünk át a kapcsolatainkba a mesterséges intelligenciával való folyamatos együttlétünkből? Hisz mindannyian kapcsolatban állunk vele, például a socialmédia-platformokon, a Facebookon, a TikTokon vagy éppen az Instagaramon keresztül. Naponta használunk navigációs rendszert, vagy éppen beszélgetünk a Chatgpt-vel. Megfigyeltem, hogy amikor először elkezdtem TikTokot használni, akkor válogatás nélkül mindenféle témákat elém hozott, eleinte kevés sikerrel, mert a legtöbb témán továbbpörgettem. Egy-két nap után teljesen kiismert engem, az ízlésemet, a gondolkodásomat, és egyre nagyobb százalékarányban hozott elém olyan videókat, amelyeket érdeklődéssel néztem. Felteszem a kérdést, ha ezt egy egyesekből és nullákból álló kódsorozat meg tudja tenni egy ismeretlen emberrel, akkor mi, emberi lények miért nem tesszük egymással? Hogyan vagyunk képesek húsz év együttélés után is azt a csokor virágot vinni a párunknak, amit nem szeret? Miért van az, hogy évek után is olyat főzünk a társunknak, amitől hideglelése van? Miért ne tudnánk mi is ezt az algoritmusszerű működést megtanulni? Azaz a másik személyt a megfigyeléseim tárgyává teszem, és odafigyelek az apróságokra. Ezek olyan mindennapi figyelmességek, amelyek ha hiányoznak, hosszú távon megkeseríthetik a kapcsolatunkat. Egészen más közeget tudnánk biztosítani pusztán azzal, ha odafigyelnénk a másik érzelmeire, és visszatükröznénk azt. Ahogy a házasság hete idei jelmondata is szól, „beszélgessetek a házasságotokért”, figyeljetek oda a társatokra – ahogyan a mesterséges intelligencia is teszi velünk –, mert meghozza a gyümölcsét!
