Három olimpiai aranyérem, világ- és Európa-bajnoki címek, rengeteg felejthetetlen gól és győzelem – Benedek Tibor sportolói teljesítménye önmagáért beszél. De ami igazán különlegessé tette, az a belőle sugárzó alázat, az a csendes erő, amivel vezette a csapatát, és az az emberi nagyság, ahogyan az életéhez viszonyult.
Pedig semmi sem volt könnyű számára, viszont a végsőkig kitartott. Önmagáról mindig kritikusan fogalmazott.
Benedek Tibor a Szuperkupával 1994-ben (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
Saját szavaival emlékezünk rá, mely mindennél jellemzőbb volt rá:
„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.”
A sors nem kímélte: gyermekként gerincsérvet kapott, felnőttként szívritmuszavarral küzdött, mégis újra és újra visszatért a vízbe, hogy példát mutasson. Vezetőként is remekelt: 2013-ban szövetségi kapitányként világbajnoki aranyéremig vitte a magyar csapatot, szinte egy újabb csodát teremtve.
Benedek Tibor szövetségi kapitányként (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
„Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.”
De hatással voltak. Tibor csendes jelenléte, intelligenciája és szerénysége máig sokak példaképe. Utolsó éveiben már a háttérben dolgozott, míg 2020 májusában minden vízilabdához köthető feladatától visszavonult. Június 18-án, mindössze 47 évesen örökre elment.
Benedek Tibor, amikor csapatával megnyerte a 100. magyar férfi vízilabda-bajnokságot 2006-ban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
„Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.”
Ez a tehetség, ez az akarat örökre velünk marad. Ma, öt évvel a halála után is tanít minket – kitartásra, emberségre, hitre. Mert Benedek Tibor nem csak bajnok volt. Hanem példakép. Egy örök ikon.
