A 80. születésnapját ünneplő Kudlik Júlia, a Duna Hogy volt?! Nyári emlékek című műsora felvételén, 2025. július 1-jén. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Kudlik Júlia, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével és Elnöki Érdemrenddel kitüntetett, a közmédia Sára–Csoóri-életműdíjával elismert televíziós szakember, a Magyar Televízió Örökös Tagja július 14-én ünnepelte 80. születésnapját. Ez alkalomból a Duna szombat délutáni múltidéző műsorában köszöntötték, archív felvételekkel idézve fel kivételes karrierje rég látott mozzanatait.
Láthatták legendás műsorvezető-társával, Antal Imrével közös néhány humoros előadását, amelyekben hol bohócként, hol tütüben táncolva szórakoztatta a nézőket. Bemutatták, hogyan kártyázott Rodolfóval, és egy 1971-es szilveszteri műsor humoros jelenetében másik meghatározó pályatársa, Ősz Ferenc oldalán, az ő „hangján” köszöntötte a nézőket. Premierrel is készült a Hogy volt?! stábja: a Delta 1964. szeptember 16-i adásának egy részletét újították fel, amelyben Kudlik Júlia köszöntötte a nézőket.
Budapest, 1988 körül, Kudlik Júlia bemondó (b) és Antal Imre humorista, televíziós műsorvezető a forgatáson. (Fotó: MTV/ Zih Zsolt)
A televíziós legenda a stúdióban Radványi Dorottya és Sztankay Ádám műsorvezetőkkel beszélgetve felidézte gyerekkori emlékeit is. Mint mondta, édesanyja 14 éves koráig háztartásbeli volt, így rengeteg időt töltöttek együtt. Játéknak tekintve takarításkor port törölgetett, mosáskor körömkefével sikálta a zoknikat, zsebkendőket, sütötte a tésztát, és hitte a meséket.
„Szívből zokogtam, amikor a farkas megette a nagymamát, és a bábszínházban a többiekkel kiabáltam, hogy figyelmeztessük Hófehérkét a veszélyre. Hittem, hogy a jó mindig jutalmat, a rossz büntetést kap”
– emlékezett vissza gyermeki világára Kudlik Júlia. Életre szóló útravalót is kapott biztonságot adó családjától. „Megtanultam, hogy a család egy alapvető emberi közösség, amiben mindenkinek helye, szerepe, feladata van, ahol a szeretet által megtanulunk szeretni, megtanuljuk a felelősségvállalást egymásért és mindazért, amit ránk bíznak. Bár ezer seb érhet a világban, de azt begyógyítja a család. Megtanultam, hogy a személyes példamutatás a leghatékonyabb prédikáció. Mindez együttesen adja meg a biztonságot, a stabil hátteret, amely az otthon egyik alappillére. Ezek az otthonok adják a nemzetet, és ezekben az otthonokban élő családok adják a hazát” – fogalmazott arról, milyen alapvető, az élethez szükséges fontos értékek ívódtak belé.
Budapest, 1979. február 28. Kudlik Júlia bemondónő a Magyar Televízió munkatársa.
(MTI Fotó: Hámor Szabolcs)
A műsorban azt is elárulta, gyerekkorában egy ideig nem beszélt magyarul.
„Édesanyám 101 évvel ezelőtt született a Szerb Királyság idején, szerb iskolába járt, és nem tudott magyarul. Amikor megszülettem is így volt, ezért én is szerbül kezdtem beszélni, de a nagyitól és az iskolában hamar megtanultam a magyar nyelvet”
– mondta, hozzátéve, a szerbet aztán elfelejtette.
Gyerekkora kapcsán nyári, pályaválasztását befolyásoló történetet is megosztott a nézőkkel. A Balatonnál töltött idő alatt játszották ugyanis egy héten át a Liliomfi című filmet az ottani kertmoziban. „Két előadás volt egy nap. Az elsőt mindig a fagyipénzemen vett jeggyel a nézőtérről követtem, a másodikat a mozi mögött, faágon kuporogva, a domboldalról néztem, ha esett, ha fújt. Tizennégyszer láttam a Liliomfit” – árulta el, hozzátéve, annyira lenyűgözték a színészek, hogy elhatározta, ezt a pályáját választja.
Budapest, 2025. július 1. A 80. születésnapját ünneplő Kudlik Júlia, bemondó (k), mellette Sztankay Ádám (b) és Radványi Dorottya műsorvezetők a Duna Hogy volt?! Nyári emlékek című műsora felvételén (MTI/Szigetváry Zsolt)
Bár kamaszként, saját bevallása szerint, csúf kislány volt, és úgy gondolta, így nem lehet színésznő, inkább a biológia felé fordult az érdeklődése, sebész akart lenni. Végül mégis a Színművészeti Főiskolát választotta, ahova elsőre nem, de egy évvel később felvették. Mindeközben azonban 1963-ban a Magyar Televízióhoz került „mindenes” munkakörbe, de nem sokkal később már bemondóként köszöntötte a nézőket. „1964. február 29-én, pénteken, szökőnapon, szökőévben ott voltam a képernyőn” – mondta azóta már legendássá vált pályafutása kezdetéről. A kezdeti években munkájával párhuzamosan rengeteget tanult és képezte magát, majd később, 63 évesen ismét visszaült az iskolapadba, teológiát tanulni. Bár hivatalosan nem diplomázott, az ötéves képzés minden zárthelyi vizsgáját megírta.
Jelenlegi életéről is beszélt, kertes háza adta elfoglaltságai és hétköznapi teendői mellett barátaival tölti idejét, Operába, színházba és koncertekre jár.
A legendás történetekkel, ritka televíziós felvételekkel és személyes történetekkel teli Hogy volt?! – Nyári emlékek adása Kudlik Júliával újranézhető a Médiaklikken.
Hogy volt?! – Nyári emlékek – szombatonként 16 órától a Dunán, az aktuális epizód ismétlése vasárnap reggel 5:05-kor látható a csatornán.




