George Clooney ritkán beszél a magánéletéről, most azonban kivételt tett – és olyasmit mondott, amire sokan felkapták a fejüket. A színész a CBS News műsorában mesélt feleségével, Amal Clooney-val való kapcsolatáról, és azt is elárulta: kapcsolatuk több mint tíz éve tartó boldogságának egyik titka az, hogy – saját bevallása szerint – soha nem veszekedtek.
George Clooney amerikai színész felesége, Amal Clooney libanoni-brit ügyvéd (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari)
„Mindenki mérges lesz, amikor ezt kimondom, de soha nem volt vitánk, még egyetlen veszekedésünk sem”
– fogalmazott Clooney.
A színész szerint ennek egyik oka az, hogy az évek során megtanulta elengedni a jelentéktelen dolgok fölötti harcot.
„Fiatalon az ember mindenben igaza akar, ha például azt mondod, ne fesd pirosra a falat. Most meg ott tartok, hogy ha Amal piros falat akar, engem egyáltalán nem zavar. Miért is lenne ez vita kérdése?” – tette hozzá.
Szerelem első pillantásra
George és Amal Clooney 2013 nyarán ismerkedtek meg közös barátjuk révén. A színész elmondta, már a kapcsolatuk elején biztos volt benne, hogy ez más, mint bármi, amit korábban átélt. 2014 áprilisában kérte meg Amal kezét – úgy, hogy korábban nem hozta fel neki a házasság témát.
„Előtte soha nem beszéltünk házasságról. Csak tudtam, hogy vele akarom leélni az életemet. Ledöbbent, de igent mondott”
– idézte fel Clooney.
Az álomesküvőt 2014 szeptemberében tartották Velencében, három évvel később pedig ikreik, Alexander és Ella érkezésével vált teljessé a család.
Kölcsönös csodálat és támogatás
(Fotó: MTI/EPA/Nina Prommer)
A 2023-as DVF Awards átadón Amal Clooney – aki nemzetközileg elismert emberi jogi ügyvéd – színpadon mondott köszönetet férjének, aki szerinte élete „legfényesebb fénye”.
„Itt vagyok Velencében a férjemmel, aki feltörekvő tehetség” – viccelődött Amal, majd megható szavakkal folytatta: „Ahogy ez a város, te is elveszed a lélegzetem. Néha nehéz elhinni, hogy létezel. Köszönöm, hogy te vagy az életem legnagyobb fénye.”
George szerint épp ez az egyik kulcsszerepe a boldog kapcsolatoknak: a másik támogatása és megbecsülése.
„Van valaki, aki fontosabb lett mindenkinél és mindennél és ez így van jól”
– mondta.




