Szekeres Adrien, Nem véletlen?! podcast, Fotó: Hotváth Péter Gyula
„Olyan döntést hozz, kislányom, amiben te jól fogod magad érezni.”
Szekeres Adrien ezzel a mondattal indítja egyik legfontosabb gondolatát: hogy szerinte a mai fiatalok gyakran el vannak veszve, és egy olyan rendszerbe kerülnek, ahol „majdnem mindenki ugyanazokra az egyetemekre jár, és ugyanaz akar lenni”. Adrien szerint az első és legfontosabb feladat megtalálni azt, amit az ember valóban szeret – még akkor is, ha ez időt, keresgélést és merészséget igényel.
„Szerencsés vagyok? Igen. De érdemes volt kitartani.”
Sokszor hallja, milyen szerencsés, amiért megtalálta azt, amiben igazán otthon van. De ő árnyalja a képet.
„Ez bennem nagyon sokszor és nagyon sokáig inogott. Nagyon sokszor volt, amikor azt éreztem, hogy ez nagyon nehéz.”
Szekeres Adrien, Ölvedi Réka Nem véletlen?! podcast, Fotó: Hotváth Péter Gyula
A zeneipar elmúlt harminc éve alatt minden átalakult körülötte: a média, a zenefogyasztás, a szerzői világ. Adrien így fogalmaz:
„Amikor úgy tervezel, hogy közben hopp, kihúzták a lábad alól a talajt… az már nincsen, ami volt.”
A pálya változása miatt sokszor gondolkodott azon, vajon jó helyen van-e. Pszichológia? Orvosi egyetem? Bármi más? Mégis:
„Ennyi év után ki tudom mondani: érdemes volt kitartani és ezt csinálni.”
Adrien őszintén beszél arról is, hogy a művészethez való ragaszkodás részben kényszerpálya is volt. Amikor 32 évesen már két gyereket nevelt, egy új karrier teljes újrakezdése nehezen lett volna reális. Ezért inkább azt figyelte: mi az, amit ebben a szakmában él igazán. Így jött el a koncertezés időszaka:
„A koncertek… az vagyok én. Ott vagyok önmagam leginkább.”
Szekeres Adrien, Nem véletlen?! podcast, Fotó: Hotváth Péter Gyula
A lányai már felnőttek, és ezzel egy új korszak kezdődött.
„Most van bennünk egyfajta feszültséggel teli szabadságérzés. Komolyan: én most bárminek nekifoghatok este.”
Férjével azt tervezik, hogy belvárosi életet éljenek – színház, mozi, vacsorák, koncertek, spontán programok.
A nagymamaság kérdése kicsit meglepte, vagy inkább elgondolkodtatta, még távolinak érzi, de azért van erről az időszakról is elképzelése:
„Nem mondom, hogy időpontot kell majd velem egyeztetni, mikor vigyázok az unokáimra… de vigyázni fogok, ha kell.”
Adrien tudatosságáról beszédesen árulkodott egy kedves történet, arról miszerint nem hisz a véletlenekben. Magabiztosan festette a babaszobákat is rózsaszínre és ragaszkodott az Emília névhez, második gyereke érkezésekor. A kérdéseket, hogy mégis, mi lesz akkor, ha fiú lesz, így válszolt:
„De nem lesz fiú… jó, akkor legfeljebb Emília helyett Emil lesz a neve.”
Hisz abban, hogy az, hogy neki és férjének két lányuk van, az így volt megírva.
