Kollányi Zsuzsi, Nem véletlen?! podcast, Fotó: Hotváth Péter Gyula
Kollányi Zsuzsi három fiú édesanyjaként egy olyan utat jár, amely tele van újratanulással, önreflexióval és azzal a felismeréssel, hogy nem kell mindig hibátlannak lennie. Azt mondja: gyerekkorából hozza azt a mintát, hogy a saját szükségletei mindig a sor végére kerülnek. Anyaként pedig különösen nehéz volt megengedni magának a gyengeséget.
„Újra kell tanulnom hónapról hónapra, hogy rendben van, ha fáradt vagyok, beteg vagyok, vagy egyszerűen elsírom magam. Ez tök emberi.”
Zsuzsi szerint az egész eddigi élete férfi energiák között telt: fiútestvér, kosárlabda és streetballos évek, majd a Majka & Curtis zenekar. Emiatt természetes volt számára, hogy fiús anyuka lett, de ma már érzi: a női barátságokra, női támogatásra is szüksége van.
Az is benne van a változásban, hogy már el tudja képzelni: egyszer egy lánynak is tudna adni valami fontosat. Az örökbefogadás gondolata sem áll távol tőle.
Kollányi Zsuzsi és Ölvedi Réka, Nem véletlen?! podcast, Fotó: Hotváth Péter Gyula
Különösen fontos számára, hogy a fiúk tisztelettel bánjanak a nőkkel. Nem parancsszóra, hanem természetessé téve:
„A kisfiam vadidegen hölgyeknek is kinyitja az ajtót. Nem követeltem, egyszerűen csak elmagyaráztam, hogy így működik.”
Szerinte ez is része annak az „életfeladatnak”, amiért három fiút kapott: olyan mintákat adni át, amelyeket ő nem kapott meg gyerekként.
Zsuzsi kimondja: imád gondoskodni. Az olaszos, nagycsaládos kép számára inkább otthonos, mint rémisztő. Egy esetleges örökbefogadás vagy akár egy negyedik gyerek gondolata is inkább lelkesíti, mint félelemmel tölti el.
„Szívesen lennék főállású anya – 30 év gondoskodás után jólesne lerakni a puttonyt”
Kollányi Zsuzsi, Nem véletlen?! podcast, Fotó: Hotváth Péter Gyula
Több mint három évtizede ő intéz mindent: pénzügyeket, költözést, logisztikát, megélést. Azt mondja, boldogan átadná ennek egy részét valakinek. A Nem véletlen?! podcastban ki is mondja, amit sok nő nem nagyon mer hangoztatni:
„Nem azért vagyok erős, mert annyira jó, hanem mert nincs más választásom.”
A zene Zsuzsinak nem karrier – hanem inkább a játszótere, egy kreatív alkotás. Így a zenélés nem teljesítménykényszer számára, hanem szabadság. Nem érdekli a karrier szó, nem érdekli a külső elvárás – csak az alkotás öröme.
Év végén Zsuzsi is bizakodva néz a jövő (év) felé és két dolgot fogalmaz meg, mint kívánság önmaga számára:
-
hogy a „karmikus életfeladatok” végre kifussanak,
-
és hogy minél nagyobb szellemi szabadságot élhessen meg.
