(Forrás: MTI/Fotó: Koszticsák Szilárd)
Rúzsa Magdi mindig is tudatosan óvta gyermekeit a nyilvánosságtól, ugyanakkor időről időre enged egy kis bepillantást a családi mindennapokba. A hármasikrek érkezését már a terhesség idején is hatalmas érdeklődés övezte, hiszen ritka és különleges történet volt, hogy a népszerű énekesnő egyszerre három babát várt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A születésnapra készült első poszt különösen megható: négy évvel ezelőtti felvételt osztott meg, amelyen a koraszülött Lujzi, Keve és Zalán még az inkubátorban fekszenek, miközben Magdi óvón, szeretettel vigyáz rájuk. A képhez ezt írta:
„Négy éve, ezen a napon, megéreztem, mi az igazi, önzetlen szeretet.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A második bejegyzésben már a jelen pillanatai köszönnek vissza: a négyéves ünnepeltek láthatók az egyedi, személyre szabott tortáikkal – három külön kis személyiség, akik azóta hatalmas utat tettek meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rúzsa Magdi az elmúlt években több interjúban is őszintén beszélt az anyaság kihívásairól, és sosem próbálta idealizálni a hármasikres létet. Tavaly, az ikrek harmadik születésnapja környékén így fogalmazott egy interjúban:
„A hármasikresdi az elején kőkemény volt. De még most is vannak kemény napok. Szerintem az anyák mind hülyék. Mert amit művelünk magunkkal, az egészen elképesztő. De mi szeretetből vagyunk hülyék”
Szókimondó vallomása pontosan tükrözi azt a valóságos, sallangmentes anyaképet, amelyet követői is annyira értékelnek benne.
Bár Rúzsa Magdi viszonylag gyakran megoszt apró pillanatokat a család életéből – legyen szó ünnepekről, nyaralásról, kirándulásokról vagy a hétköznapok meghitt mozzanatairól –, gyermekeit tudatosan óvja a nyilvánosságtól. Lujzi, Keve és Zalán arca sosem látható: a három édes csöppség mindig hátulról, felülről vagy finoman kitakarva jelenik meg a képeken. Ezek az apró részletek mégis sokat elárulnak arról, milyen mély és feltétlen szeretet veszi körül őket, a rajongók pedig újra és újra rácsodálkoznak: valóban, rohan az idő.




