Birta Miki, Nem véletlen?! podcast, Fotó: MTVA/ Csöbör Tamás
„Én rettenetesen megszerettem az apaságot.”
Bírta Miki mondataiban nincs póz, nincs cukormáz. A világhírű jazzgitáros, három felnőtt fiú édesapja a Nem véletlen?! podcastban olyan nyíltsággal beszél az életéről, ami ritka – különösen férfiaktól.
A beszélgetés apropója legújabb szerzői lemeze, az On the Road, amely nemcsak zenei, hanem lelki utazás is: az elmúlt tíz év lenyomata, válással, önismerettel, új felismerésekkel. A dalcímek – Instabil talaj, Megváltoztathatatlan, Néma üvöltés, Elengedés, Apa – pontosan azt az ívet rajzolják ki, amit Miki az életében végigjárt.
„Az ember megszokja az életét, a családot, a szerepeket. És amikor ezek az alappillérek megmozdulnak, minden instabillá válik. Évekbe telik, mire újra megszokod az új élethelyzetet.”
A válásról nem drámai részletekkel, hanem belátással beszél. A döntés közös volt, hosszú folyamat eredménye – és a gyerekek miatt sokáig halogatták. A hit egyszerre volt kapaszkodó és kérdés ebben a helyzetben.
„Naiv voltam. Azt hittem, velünk ez nem történhet meg. Lehet, hogy a gyerekeimnek más a véleményük, de én most is azt gondolom: végül, jól döntöttünk.”
Ma már tudja: az önismeret nem gyengeség, hanem eszköz, mert nem kell betegnek lenni ahhoz, hogy segítséget kérjünk. A magány csábítása is szóba kerül a podcast beszélgetésünkben. A szabadság ígérete, az egyedül döntés könnyedsége – és a felismerés, hogy ez csapda is lehet. Egy Jim Carrey idézet segített Mikinek a felismerésben:
„Rájöttem, hogy nem akarok egyedül maradni. A magány elszigetel.”
Ölvedi Réka és Birta Miki, Nem véletlen?! podcast, Fotó: MTVA/ Csöbör Tamás
Az apaság azonban mindent átír. Miki nyolcéves volt, amikor elveszítette az édesapját.
„Nem volt apám. És amikor megszülettek a fiaim, valami beaktiválódott bennem. Szerettem volna mindent megadni nekik, amit én nem kaptam meg.”
Három fiú, három különböző személyiség – és egy apa, aki nem tökéletesnek, hanem jelenlévőnek akart lenni. Nem volt mindig következetes, ezt ő maga mondja ki. De egy dologban biztos:
„A gyereket nem érdekli, hogy panelben lakunk vagy kastélyban. Neki az kell, hogy együtt legyünk. Soha nem nyűgként tekintettem az együtt töltött időre. Ha húsz perc volt, akkor is minőségi időnek éltem meg.”
A kamaszkor sem rémtörténetként jelenik meg. Bizalom, partneri viszony, humor. Igaz, olykor nehéz volt megállni, hogy ne aggódjunk, de ha nem csörgött a telefon, az azt jelentette, hogy nincs baj – gondol vissza Miki az elmúlt időszakra.
A beszélgetés végén kikerülhetetlen a kérdés: véletlen-e, hogy három fia van?
„Nem tartom véletlennek. Hiszem, hogy az életünknek célja van. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk és betöltsük. Egész biztos, hogy teljesen más ember lennék, ha nem lettek volna gyerekeim. És ezt nagyon köszönöm nekik.”
És talán ez az egész beszélgetés esszenciája is: az apaság nem szerep, hanem folyamat.
