Kiss Endi, Nem véletlen?! podcast (Fotó: MTVA / Horváth Péter Gyula)
A kívülről ismert kép egyszerű: rockzenész, lendület, szabadság, színpad.
Belül azonban egy sokkal összetettebb történet rajzolódik ki – tele ellentmondásokkal, döntésekkel és azok következményeivel.
Kiss Endi gyerekkorára visszanézve nem a hiányokra emlékszik, hanem arra a biztonságra, amit az édesanyjától kapott. Bár szülei korán elváltak, és nem éltek bőségben, ő mégis teljesnek és nagyon boldognak élte meg ezt az időszakot. Nem az anyagi körülmények határozták meg, hanem az a lelki háttér, ami végigkísérte az életét:
„Nem pénzben kaptam sokat, hanem lelkileg. Olyan dolgokat adott anyukám, amit a mai napig csak hálálni tudok.”
Ez a fajta belső stabilitás később is visszaköszön. A zene például nem tudatos karrierdöntés volt, hanem természetes irány. Nem volt kérdés, hogy merre megy tovább, még akkor sem, amikor a körülmények nem ezt támogatták.
Gyerekkori barátaival, akikkel most is együtt zenélnek, 5 éves koruk óta ismerik egymást. Így nem túlzás azt állítani, hogy már az ovi óta várták a zenekar berobbanását. Ám hosszú éveken keresztül éltek bizonytalanságban, sokszor a túlélés határán. Nem volt állandó bevétel, nem volt biztos kapaszkodó – mégis kitartottak:
„Volt, hogy úgy indult a napom, hogy nem tudtam, hol fogok aludni. A hűtő üres volt, az életünk is. De közben mégis boldogok voltunk, mert hittünk benne, hogy amit csinálunk, az jó. Valójában nem volt „B-tervünk”, csak a zenélést láttuk egyetlen útnak.”
Ez a hit lett az egyik legerősebb mozgatórugó az életében. Nem alternatívákban gondolkodott, hanem egyetlen irányban.
Kiss Endi és Ölvedi Réka, Nem véletlen?! podcast (Fotó: MTVA / Horváth Péter Gyula)
A rock’n’roll életérzéshez sokszor társítanak keménységet, távolságtartást, sőt, néha érzéketlenséget is. Endi története azonban ennek az ellenkezőjét mutatja. A színpad mögött egy kifejezetten érzékeny, érzelmekre nyitott ember áll, aki nem fél kimutatni, amit érez:
„Nagyon könnyen elsírom magam. Egy filmen, a színpadon, a gyerekeimen. Nem szégyellem.”
Ez az érzelmi nyitottság különösen erősen jelenik meg az apaságában. Bár az első gyermek érkezése nem egy klasszikus, megtervezett helyzet volt, mégis fordulópontot jelentett az életében:
„Összetojtam magam, amikor megtudtam, hogy jön a gyerek… és nem a felelősségtől, hanem attól, hogy milyen helyzetben voltam. Harminchat évesen még nagyon kölyök voltam.”
Azóta azonban sokminden átrendeződött. Ma már négy lány édesapja, és egyértelműen fogalmaz arról, mit jelentenek számára:
„A gyerekeim a mindeneim. Ha kimondom, hogy szeretem őket, megborzongok. Nincs ennél erősebb érzés.”
Endi családi működése egy cseppet sem nevezhető hagyományosnak – mégis működik. Három édesanya, négy gyerek, és egy olyan rendszer, ahol a kapcsolatok nem szakadnak meg a párkapcsolatok végével.
Ez a hozzáállás tudatos döntés eredménye: a múlt helyett a jelenre és a gyerekekre helyezik a hangsúlyt. A kapcsolatok átalakulnak, de nem tűnnek el:
„Nálunk nincs olyan, hogy kinél vannak a gyerekek. Mindenki jön-megy, az anyukák is. Lehet, hogy elmúlt egy szerelem, de attól még lehet szeretni a másikat.”
Ez a fajta működés sokak számára szokatlan lehet, számára azonban természetes. Ugyanakkor nem idealizálja saját magát: pontosan látja azt is, miben hibázik.
Kiss Endi, Nem véletlen?! podcast (Fotó: MTVA / Horváth Péter Gyula)
A szabadság iránti igénye ugyanis nemcsak erőforrás, hanem nehézség is. Nem próbálja szépíteni ezt sem:
„Amíg ennyire szabad akarok lenni, addig nem tudok klasszikus kapcsolatban élni. Ezt nekem kellett megtanulnom.”
Ez a felismerés nem magyarázkodásként hangzik el, hanem egyfajta önreflexióként. Annak a belátása, hogy a saját működése hatással van másokra is.
A beszélgetés egyik legmélyebb pontja mégis egy személyes veszteségélményhez kötődik. Amikor az édesanyja életveszélyes állapotba került, minden addigi stabilitása megingott:
„Amikor be kellett mennem elköszönni… ott kiderült, hogy nagyon gyenge ember vagyok. Hónapokig sírtam. Közben ment a turné, ment minden, de belül teljesen szét voltam esve.”
Ez a mondat talán mindennél pontosabban mutatja meg, milyen az, amikor a külső és a belső valóság teljesen elválik egymástól.
És hogy mindez mennyire volt tudatosan alakított életút? Erre nincs egyértelmű válasza. Inkább abban hisz, hogy a dolgoknak oka van, még akkor is, ha nem mindig értjük:
„Nem hiszek a véletlenekben. Hogy miért lett négy lányom? Nem tudom megmagyarázni. De ha a Teremtő így akarta, hogy boldog legyek, akkor csak azt tudom mondani: köszönöm.”
Kiss Endi életében sok minden történt váratlanul, sok döntés nem volt előre megtervezett – mégis egy irányba állt össze minden: az emberek, a kapcsolatok és a szeretet felé.
A Nem véletlen?! podcast teljes beszélgetése ide kattintva már elérhető a Ridikül.hu YouTube csatornáján.
