Jack Nicholson a Bakancslista címû filmjének németországi bemutatójára érkezik Berlinben 2008. január 21-én. (MTI/EPA/Sören Stache)
Ha minden idők legnagyobb színészóriásait kellene felsorolni, Jack Nicholson neve biztosan ott lenne a legszűkebb elitben. Számomra a top 5 tagja – olyan legendák mellett, mint Al Pacino, aki amúgy szintén ezen a héten ünnepli születésnapját. Nicholson különlegessége abban rejlik, hogy nem csupán jelen volt Hollywood aranykorszakának több hullámában, hanem aktívan formálta is azt. Már a ’60-as évek végén berobbant a köztudatba, és a következő évtizedekben folyamatosan újraértelmezte, mit jelent filmszínésznek lenni.
A három Oscar-díj – köztük a Száll a kakukk fészkére és a Lesz ez még így se! főszerepéért kapott elismerések – csak részben mutatják meg tehetségének mélységét. Nicholson azon ritka színészek közé tartozik, aki ugyanazzal a hitelességgel tudott jelen lenni egy nyomasztó drámában, mint egy romantikus vígjátékban. A Ragyogás Jack Torrance-a vagy a A tégla maffiavezére ugyanúgy filmtörténeti mérföldkő, mint a könnyedebb hangvételű Minden végzet nehéz sármos, önironikus karaktere.
„Napszemüvegben én vagyok Jack Nicholson. Nélküle csak egy kövér, hatvanéves fickó”
– jellemezte saját magát évekkel ezelőtt a Rolling Stone magazinnak.
Nemcsak színészként volt meghatározó: producerként és rendezőként is dolgozott, és mindig törekedett arra, hogy kreatív kontrollt gyakoroljon a projektjei felett. Dolgozott olyan mesterekkel, mint Stanley Kubrick vagy Martin Scorsese, és híres volt arról, hogy képes volt a partnereiből is a maximumot kihozni. Ez részben meg is mutatkozik abban a különleges statisztikában, hogy több Oscar-díjas filmjében női partnerei is elnyerték saját díjaikat – ami ritka jelenség Hollywoodban.
Jack Nicholson és fia, Raymond az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hagyományos All-Star gáláján Los Angelesben 2011. február 20-án. (Forrás: MTI/EPA/Larry W. Smith)
Nicholson magánélete legalább annyira sokszínű, mint filmes pályája. Hat gyermek édesapja: Jennifer, Caleb, Honey, Lorraine, Ray és Tessa különböző kapcsolataiból születtek. Első lánya, Jennifer Nicholson már az 1960-as években világra jött, később pedig divattervezőként és díszlettervezőként dolgozott. Fia, Ray Nicholson a színészi pályát választotta, és egyre gyakrabban tűnik fel filmekben, miközben sokan apja karizmáját látják viszont benne. Ugyanakkor Nicholson életének árnyaltabb oldala is megjelenik: legfiatalabb lányával, Tessával például nem alakult ki szoros kapcsolat.
Bár 2010 után visszavonult a filmezéstől, teljesen sosem tűnt el: időről időre feltűnik a nyilvánosság előtt, leggyakrabban a Los Angeles Lakers mérkőzésein, amelynek évtizedek óta szenvedélyes rajongója. A reflektorfényből való visszalépése inkább méltóságteljes lezárása egy páratlan karriernek, mintsem eltűnés.
Az 5 legemlékezetesebb alakítása
1. Száll a kakukk fészkére (1975)
(Forrás: Port.hu)
Randle McMurphy figurája Nicholson pályájának egyik csúcspontja, amelyért Oscar-díjat kapott. A karakter egyszerre lázadó, humoros és tragikus, aki a szabadság eszméjét képviseli egy elnyomó rendszerben. Nicholson elképesztő energiával tölti meg a szerepet, miközben finoman mutatja meg a karakter sebezhetőségét is. A film érzelmi ereje nagyrészt az ő alakításából fakad, különösen a történet utolsó harmadában.
2. Ragyogás (1980)
(Forrás: Port.hu)
Stanley Kubrick filmjében Nicholson Jack Torrance-a nem egyszerűen egy horrorfigura, hanem a fokozatos mentális szétesés iskolapéldája. A színész apró gesztusokból, pillantásokból építi fel a karaktert, aki a film végére teljesen elveszíti kapcsolatát a valósággal. Az ikonikus jelenetek – különösen az ajtó betörése – mára a filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak. Nicholson játéka egyszerre félelmetes és lenyűgöző, és alapjaiban határozta meg a horror műfajának későbbi irányait.
3. Lesz ez még így se! (1997)
(Forrás: Port.hu)
Ebben a romantikus vígjátékban Nicholson egy kényszeres, nehezen kezelhető írót alakít, aki fokozatosan kénytelen szembenézni saját korlátaival és érzelmeivel. A karakter elsőre taszító, szarkasztikus és zárkózott, de a történet során lassan megnyílik, és egyre emberibbé válik. Nicholson zsenialitása abban rejlik, hogy ezt az átalakulást hitelesen és finoman építi fel, miközben végig megőrzi a figura sajátos humorát.
Ez az alakítás hozta meg számára harmadik Oscar-díját, és tökéletes példája annak, hogy nemcsak drámai, hanem könnyedebb, romantikus műfajban is képes maradandót alkotni. A karakter egyszerre nevettet és meghat, ami ritka egyensúly – Nicholson pedig mesterien tartja ezt fenn a film teljes játékideje alatt.
4. Schmidt története (2002)
(Forrás: Port.hu)
Ez a film Nicholson egyik legvisszafogottabb, mégis legmélyebb alakítását hozza. Warren Schmidt karaktere egy nyugdíjba vonult férfi, aki élete értelmét próbálja újraértelmezni. Nicholson minimalista eszközökkel, szinte észrevétlen gesztusokkal építi fel a figurát, ami különösen erős kontrasztot ad korábbi, harsányabb szerepeihez képest. A film csendes melankóliája és finom humora tökéletesen illeszkedik ehhez az érett színészi játékhoz.
5. A tégla (2006)
(Forrás: Port.hu)
Martin Scorsese gengszterfilmje nemcsak a műfaj egyik csúcspontja, hanem egy különösen izgalmas kulisszatitkot is rejt Nicholson szerepével kapcsolatban. A rendező eredetileg Al Pacino-t szerette volna megnyerni az ír maffiavezér, Frank Costello szerepére – részben azért is, mert korábban még nem dolgoztak együtt. Pacino azonban visszautasította a felkérést, így került képbe Nicholson, aki elsőre szintén nemet mondott.
A fordulat akkor jött, amikor Nicholson, Scorsese és a forgatókönyvíró, William Monahan leültek közösen átbeszélni a filmet és a karakter mélységeit. Ez a beszélgetés végül meggyőzte Nicholsont, hogy mégis elvállalja a szerepet – méghozzá jelentős kreatív feltételek mellett. A forgatás során gyakorlatilag szabad kezet kapott: saját ötletekkel formálhatta Costello figuráját, improvizálhatott, és aktívan alakította a karakter viselkedését és jelenlétét.
Ennek eredményeként a figura jóval hangsúlyosabb lett, mint azt eredetileg tervezték, és Nicholson minden jelenetében uralja a vásznat. Az általa megformált Costello egyszerre karizmatikus, groteszk és kiszámíthatatlan – Nicholson itt mintha összegyűjtené pályája során megformált figurák legfontosabb jegyeit: a humort, az őrületet és a veszélyességet. Ez az alakítás méltó lezárása egy legendás karriernek.
