(Forrás: MTVA)
Több mint hat évtizeddel a halála után teljes terjedelmében nyilvánosságra került Marilyn Monroe utolsó nagyinterjúja, amelyet 1962 nyarán, mindössze néhány héttel tragikus halála előtt adott. Az alábbiakban az interjú legemlékezetesebb gondolataiból válogattunk.
„A legtöbb ember valójában nem ismer engem”
– kezdte a beszélgetést Marilyn a People magazin beszámolója szerint.
Kívülről az élete ugyan irigylésre méltónak tűnt, a valóságban azonban sokszor nyomasztó volt számára. A hírnevet például így írta le:
„Olyan, mint a kaviár. Jó néha, de ha minden nap azt ennéd, túl sok”
A rajongók szeretete egyszerre volt felemelő és ijesztő élmény számára. Elmondása szerint csak 1954-ben, koreai fellépése során értette meg igazán, milyen hatással van az emberekre.
„Soha nem éreztem, hogy ekkora hatással lennék az emberekre, amíg Koreában nem jártam. Hetvenötezer férfi ült a hóban, vastag katonai kabátokban, és amikor kiléptem eléjük, tíz percen keresztül fütyültek, kiabáltak és a nevemet skandálták, mielőtt egyáltalán elkezdhettem volna a műsort”
Hollywoodban sem érezte magát soha igazán otthon. Bár a közönség rajongott érte, a filmes szakmában sokszor másodrendűként kezelték, és ez nagyon bántotta őt. A Szőkék előnyben című film forgatására visszaemlékezve felidézte, hogy miközben kolléganője, Jane Russell 200 ezer dollárt kapott a szerepért, ő heti 500 dollárért dolgozott és saját öltözőt sem kaphatott.
„Mindig azt mondták: ne feledd, te nem vagy sztár”
Egy alkalommal azonban visszavágott:
„Azt mondtam: rendben, bármi is vagyok, én vagyok a szőke a Szőkék előnyben című filmben!”
Monroe-t egész életében a szexszimbólum szerepébe próbálták beszorítani, ő azonban ennél árnyaltabban látta önmagát. Utolsó interjújában a szexualitásról is meglepően nyíltan beszélt, ami a korszakban egyáltalán nem volt megszokott.
„Ha már valaminek a szimbóluma leszek, inkább a szexé legyek, mint néhány más dologé”
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a szexualitás szerinte csak akkor vonzó, ha természetes és spontán.
(Forrás: MTVA)
Az interjú egyik legmeghatóbb része, amikor a magánéletéről beszél.
„Néha azt gondolom, hogy egész életemben csak arra vágytam, hogy boldog feleség legyek egy csodálatos családdal”
Szavai mögött ott húzódik a nehéz gyerekkor emléke is. Norma Jeane Jeane Mortenson néven született, gyermekéveit nevelőszülőknél és árvaházban töltötte, így a biztonságot jelentő család utáni vágy egész életében elkísérte.
„Ötéves koromban döntöttem el, hogy színésznő akarok lenni. A nevelőszüleim folyton moziba küldtek, hogy kimozduljak otthonról, és ott ültem egész nap, sőt késő estig – kisgyerekként teljesen egyedül, az első sorban és imádtam”
Bár három házassága is volt, úgy érezte, ez az álom soha nem teljesült igazán. Mégis azt mondta, nem cserélné el mindazt, amit az élet megtanított neki.
Marilyn Monroe két nappal az interjú megjelenése után holtan találták Los Angeles-i otthonában, mindössze 36 éves volt. Azóta több mint hat évtized telt el, de a szavai ma is különösen erősen hatnak. Nem egy végzetes szépség vagy egy hollywoodi legenda beszél belőlük, hanem egy nő, aki azt szerette volna, hogy végre emberként lássák.
Talán éppen ezért olyan megrendítő ma is az egyik utolsó mondata:
„Remélem, hogy a munkámon keresztül egyszer meg tudok mutatni az embereknek néhány dolgot abból, amit megtanultam az élettől. Talán csak álom. De az álmaimhoz nekem is jogom van”
Daniele Dondé olasz festőművész Marilyn Monroe: napjaink Mona Lisája című kiállításán 2007-ben (Forrás: MTVA)
