Amikor Matt Damonról beszélünk, általában a Good Will Hunting Oscar-díjas forgatókönyve, a Bourne-filmek vagy éppen Christopher Nolan grandiózus produkciói jutnak eszünkbe. A színész azonban egy friss interjúban nem a karrierje legfontosabb állomásairól mesélt, hanem arról a szerepről, amely számára mindennél fontosabb lett: az apaságról.
Los Angeles, 2023. március 28.Matt Damon amerikai színész és felesége, Luciana Barroso az Air címû film bemutatóján Los Angelesben 2023. március 27-én.MTI/EPA/Etienne Laurent
Az 55 éves színész és felesége, Luciana Barroso négy lányt nevelnek együtt. Alexia Luciana korábbi kapcsolatából született, akit Damon a házasságkötésük után saját lányaként fogadott el, Alexia mellett Isabella, Gia és Stella már a vér szerinti lányaik. Bár Matt Hollywood egyik legismertebb alakja, Damon most arról beszélt, hogy az elmúlt években tudatosan próbál lassítani, és egyre inkább arra törekszik, hogy valóban jelen legyen a szerettei életében.
„Sokat gondolok erre, különösen most, hogy a gyerekeim egyre idősebbek: tényleg próbálok itt lenni velük a jelenben. És ez nehéz”
– vallotta be a GQ magazinnak.
A színész szerint ebben nemcsak a saját személyisége játszik szerepet, hanem az a világ is, amelyben dolgozik.
Hollywood csillogása mögött ott a bizonytalanság
Kívülről nézve nehéz elképzelni, hogy egy olyan színésznek, mint Matt Damon, még mindig lennének szakmai félelmei. Ő azonban őszintén beszélt arról, hogy a filmipar kiszámíthatatlansága évtizedek után sem tűnik el.
„Ez egy bizonytalan és meglehetősen könyörtelen szakma” – fogalmazott. „Mindig azon gondolkodsz, mi jön ezután.”
Elárulta azt is, hogy pályája elején folyamatosan bizonyítani akart. A Good Will Hunting sikere után egyik szerepet vállalta a másik után, mert attól tartott, egyszer csak elhallgat a telefon.
„Van egy lista, amiről mindenki beszél. Nem hivatalos, de létezik. Néha egy stúdió zöld utat ad egy filmednek, egy másik viszont nem. Az ember mindig tudatában van ennek” – mondta a színész.
Talán éppen ezért különösen megható, hogy ma már egészen más szempontok vezérlik.
Az évek múlásával átíródnak a prioritások
(Fotó: AFP)
Matt Damon ma már kevesebb szerepet vállal. Nem azért, mert ne lenne rájuk lehetősége, hanem mert pontosan tudja, milyen gyorsan repül az idő.
„A legkisebb lányom most elsőéves középiskolás. Ezt már néhányszor átéltem, és tudom, milyen gyorsan elszaladnak ezek az évek” – mondta.
Ez a felismerés sok szülő számára ismerős lehet. Azok az apró hétköznapi pillanatok, amelyeket természetesnek veszünk, egyszer csak eltűnnek, és csak utólag vesszük észre, mennyire hiányoznak.
Erről mesélt Damon is, amikor felidézett egy egészen hétköznapi, mégis megrendítő családi emléket. Lánya, Gia nemrég eltörte a kulcscsontját. Egy reggel, miközben iskolába készülődött, megkérte az édesapját, hogy fésülje meg a haját.
„Megfésültem a haját, és rájöttem, hogy fogalmam sincs, mikor csináltam ezt utoljára. Talán nyolc vagy kilenc éve. Az élet csak ment tovább, a változások pedig olyan apránként történnek, hogy észre sem veszed őket”
– idézte fel.
A színész szerint ez a pillanat teljesen összetörte. Matt Damon korábban Jason Kelce podcastjában is beszélt arról, milyen tanácsot adna más édesapáknak.
A válasza mindössze két szó volt:
„Ne pislogj.”
Mert a gyerekek egyik napról a másikra felnőnek. Azok a kis kezek, amelyek tegnap még a miénket keresték, egyszer csak önálló életet kezdenek élni. És bár ezt minden szülő tudja elméletben, igazán talán csak akkor értjük meg, amikor már benne vagyunk.




