(Forrás: MTVA)
Pindroch Csaba a beszélgetés során elárulta, hogy egy klasszikus bányászcsaládban nőtt fel Salgótarjánban. Gyerekkorát egyszerre határozta meg a városi panelélet és a nagyszülők karancskeszi gazdasága, ahol libák, kacsák és disznók között töltötte a nyarakat. Bár azóta hosszú utat tett meg, a gyermekkori emlékek ma is mélyen élnek benne. Ezt egy különös élmény is bizonyítja: amikor nemrég egy kineziológus segítségével próbált leszokni a cigarettáról, arra kérték, képzelje maga elé azt a helyet, ahol a legnagyobb biztonságban és békében érzi magát. A válasz még őt magát is meglepte.
„Egyszer csak azt vettem észre, hogy ott vagyok Karancskesziben a disznóól előtt a szemétdombnál. Ott éreztem a legjobban magam”
Bár ma nehéz elképzelni, a fiatal Pindroch korántsem volt mintadiák. Saját bevallása szerint rossz tanuló volt, és sem a sportban, sem a tanulmányi eredményeiben nem találta meg azt, amivel kitűnhetett volna a többiek közül. A fordulatot végül egy iskolai betlehemes előadás hozta el számára.
„Azt láttam, hogy 320 ember nevet. És én világéletemben ki akartam valahogy tűnni”
Ekkor még nem tudta, hogy színész akar lenni, csak azt, hogy szeretne hatni az emberekre. Később egy tanára megismertette Latinovits Zoltán legendás versfelvételeivel, amelyek teljesen magukkal ragadták.
„Egyszer csak odafókuszáltam a hang felé, és azt mondtam: Ez mi? Ez mi?”
A versek iránti rajongás odáig jutott, hogy több száz költeményt tanult meg kívülről. Mégis, amikor először jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, azonnal elutasították. Sőt, egy adminisztrációs hiba miatt másodszor is behívták felvételizni – és másodszor is kiesett. Sokan ekkor végleg feladták volna az álmukat, ő azonban még nem tudta végleg elengedni.
(Forrás: MTVA)
A kilencvenes évek elején Siófokon helyezkedett el éjszakai portásként. Ezekben az években egy olyan világba is belecsöppent, ahol a Balaton-parti szállodák működése sokszor messze volt az ideálistól. A kelet- és nyugat-német vendégek „találkozásaira” épülő rendszerben gyakran előfordult, hogy az előre kifizetett szobák üresen maradtak, miközben a helyek mégis le voltak kötve. A színész felidézése szerint ebben a közegben könnyen kialakult egyfajta „okosban megoldjuk” mentalitás, ahol sokan próbáltak plusz pénzhez jutni a kiskapuk kihasználásával.
Pindroch a nyári szezonban ugyan jól keresett, télen azonban gyakran egyik napról a másikra élt. Miközben kollégái a szálloda mindennapjaival foglalkoztak, ő hajnalonként a Balaton partján magányosan verseket szavalt.
„Hajnalban kimentem a Balaton-partra és Adyt szavaltam üvöltve. És éreztem, hogy nekem mégiscsak ez kell”
A döntő pillanat egy hideg márciusi napon érkezett el Budapesten. Nála volt a nyári keresetéből megmaradt utolsó 800 forintja, ami akkoriban még egy komoly összegnek számított egy fiatal számára, aki éppen munkát keresett és a jövőjét próbálta kitalálni.
„Ott álltam a Blaha Lujza téren. Március volt, és azt mondtam, hogy ez lesz az életem? Ez lesz az életem, hogy nyáron ott hegedülök, itt meg csóroskodok? Semmi. Hát mondom, hát mi akartál lenni, Csaba? Hát színész akartál lenni, nem?”
A megspórolt 800 forint éppen elegendő volt ahhoz, hogy befizesse a következő felvételi díját. A jelentkezés önmagában ugyan még nem hozta meg az áttörést: bár ezúttal már a harmadik rostáig jutott, végül ismét elutasították. A kudarc azonban nem szegte kedvét. Már másnap jelentkezett az Arany János Színház stúdiójába, ahonnan új irányt vett az élete, a színház világa egyből beszippantotta őt, és többé nem is engedte el.
Pindroch Csaba és Németh Borbála 1999-ben a Sárga liliom című színdarabban (Forrás: MTI Fotó: Ilovszky Béla)
