Csillagok

Ritka pillanat: először mutatta meg nagylányát Szinetár Dóra

Különleges pillanatnak lehettek tanúi azok, akik figyelemmel követik Szinetár Dóra közösségi oldalát. A színésznő ugyanis az Elle Gourmet Awards díjátadójára ezúttal nem egyedül érkezett: elkísérte 18 éves lánya, Zorka is, akit a nyilvánosság eddig szinte egyáltalán nem láthatott.

Szinetár Dóra egy őszinte Facebook-bejegyzésben mesélte el, hogy lánya az elmúlt években tudatosan kerülte a sajtónyilvános eseményeket. Nem azért, mert ne érdekelte volna őt egy-egy rendezvény, hanem mert nem szeretett volna ismert szülei miatt reflektorfénybe kerülni.

A helyzet tavaly decemberben változott meg, amikor Zorka nagykorú lett. Édesanyja szerint azóta sokat beszélgettek arról, hogyan viszonyuljon a nyilvánossághoz. Végül arra jutottak, hogy nincs értelme csak azért távol maradni érdekes programoktól, mert ott fotósok is jelen vannak.

Úgy tűnik azonban, hogy Zorka továbbra sem készül közszereplői pályára, ahogy azt édesanyja a posztban is megfogalmazta:

„Tegnap az Elle Gourmet Awards díjátadóra elkísért az én gyönyörű nagylányom. Sokszor történt olyan az elmúlt években, hogy csak azért maradt otthon egy-egy számára érdekes eseményről, mert az sajtónyilvános volt, és ő nem akart a képeken – a sajtóban szerepelni. Tavaly decemberben nagykorú lett. Azóta sokat beszélgettünk erről. Aztán a héten arra jutottunk, hogy bár továbbra sem szeretne az Édesapja és az én ismertségem okán közszereplővé válni, de az is hülyeség, ha csak azért nem jön velem egy-egy fontos, vagy épp jópofa helyre, mert ott fotósok is lesznek. Úgyhogy tegnap elkísért, mosolygott egyet a sajtófal előtt, ezzel letéve az “évek óta nem lehetett látni” súlyát. És boldogan éli tovább a “normális emberek” életét. Én meg persze örülök, mert szerintem gyönyörű, meg okos, meg különleges, és én iszonyú büszke vagyok, és boldog, hogy kicsit megmutathatom”

Az eseményen készült közös fotó rövid idő alatt hatalmas figyelmet kapott. Nem véletlenül, hiszen Zorkát korábban szinte soha nem láthatta a nagyközönség. A fiatal lány természetes szépségével és visszafogott eleganciájával rögtön magára vonta a figyelmet, sokan pedig azt is megjegyezték, mennyire különleges és harmonikus párost alkot édesanyjával.

(A kép és a poszt szövegének felhasználása Szinetár Dóra engedélyével történt.)