Csillagok

„Félek attól, hogy egyszer úgy fogok kinézni, mint a nagymamám” – 63 éves lett Lisa Kudrow

Kevés olyan televíziós karakter létezik, akit egy sorozat befejezése után évtizedekkel is ugyanakkora szeretettel emlegetnek, mint Phoebe Buffayt. Lisa Kudrow neve örökre összeforrt a Jóbarátok különc, szerethető figurájával, a színésznő azonban az elmúlt években újra és újra bebizonyította, hogy sokkal több egy ikonikus szerepnél. Július 30-án ünnepli 63. születésnapját, ennek apropóján pedig nemcsak pályafutását idézzük fel, hanem azokat az őszinte gondolatait is, amelyek sokat elárulnak arról, milyen ember is a színfalak mögött.

(Forrás: Instagram/Variety)

A ma már Emmy-díjas színésznő eredetileg egészen más jövőt képzelt el magának. Kiemelkedően magas, 154-es IQ-val rendelkezik, biológia szakon szerzett diplomát, és édesapja nyomdokain haladva fejfájáskutató szeretett volna lenni. Évekig dolgozott mellette kutatóasszisztensként, mielőtt végleg a színészet mellett döntött volna.

A világsiker azonban nem egyik napról a másikra érkezett: hosszú éveken át kisebb szerepekből építette karrierjét, mígnem a Jóbarátok meghozta számára a várva várt áttörést.

Sokan úgy gondolják, hogy a sorozat mind a hat főszereplője egyformán ünnepelt sztárrá vált, Kudrow azonban nemrég meglepő őszinteséggel beszélt az Independent magazinnak arról, hogy ő ezt egészen másként élte meg. Elárulta, gyakran úgy érezte, háttérbe szorult kollégái mellett.

„Senki sem törődött velem”

– mondta az interjúban, hozzátéve, hogy még a saját ügynökségénél is előfordult, hogy egyszerűen csak „a hatodik Jóbarátként” emlegették. Ma azonban már úgy látja, éppen ez adott neki szabadságot ahhoz, hogy később olyan munkákat válasszon, amelyek valóban érdekelték.

A magánéletében ezzel szemben mindig a stabilitást kereste. Férjével, Michel Sternnel már több mint harminc éve alkotnak egy párt, kapcsolatuk pedig még jóval azelőtt kezdődött, hogy a világhír rátalált volna. A színésznő szerint ez volt élete egyik legnagyobb szerencséje:

„Úgy érzem, életem legnagyobb szerencséje az volt, hogy még a Jóbarátok előtt megismertem és beleszerettem abba a férfiba, akivel az életemet leélem”

Lisa Kudrow fiával és férjével (Forrás: Facebook/Extra)

Házasságuk titkáról korábban úgy fogalmazott: nem azt ígérték meg egymásnak, hogy örökké szerelmesek lesznek, hanem azt, hogy minden felmerülő problémán együtt dolgoznak majd. Fiuk, a ma már 28 éves Julian születése különleges emlék maradt számára, hiszen várandósságát a Jóbarátok történetébe is beleírták. A színésznő máig meghatódva idézi fel a közös forgatásokat.

„Mind a hatan összeálltunk a felvétel előtt, és azt mondtuk egymásnak: „Szeretlek, szeretlek, szeretlek” Amikor várandós voltam, mindig hozzátették: „Szeretünk, kis Julian!” Annyira kedves gesztus volt, hogy a még meg sem született kisfiamat is bevonták ebbe a kis szertartásba”

Bár a Jóbarátok forgatása több mint húsz éve véget ért, Lisa Kudrow a mai napig szoros kapcsolatot ápol egykori kolléganőivel, Jennifer Anistonnal és Courteney Cox-szal. A három színésznő rendszeresen vacsorázik együtt, közös fotókat osztanak meg a közösségi médiában, és a fontos családi, illetve szakmai mérföldköveket is együtt ünneplik.

A Jóbarátok családias hangulatát jól mutatja az is, hogy Jennifer Aniston a közelmúltban megható szavakkal beszélt Julianről, aki ma már maga is színészként dolgozik.

„Imádom őt, de nem csak azért szeretem, mert a te fiad. Akkor is szívesen tölteném vele az időmet, ha nem lenne semmi köze hozzád”

fogalmazott a színésznő. Kudrow szerint fia szó szerint nevetésben nőtt fel, hiszen a forgatásokon minden nap jókedv és felszabadult hangulat vette körül a szereplőket.

(Forrás: Instagram/Lisa Kudrow)

Az utóbbi időben a szépségről és az öregedésről is szokatlan őszinteséggel beszélt. Elárulta, hogy 60 évesen próbálta ki először a botoxot, ám a kezelések után szemirritációt és szokatlan homlokráncokat tapasztalt, ezért úgy döntött, nem folytatja.

„Félek attól, hogy egyszer úgy fogok kinézni, mint a nagymamám, de izgatottan várom az idősebb női szerepeket”

osztotta meg őszinte gondolatait a színésznő. Talán éppen ez Lisa Kudrow egyik legnagyobb ereje, hatvan felett is ugyanazzal az öniróniával és természetességgel beszél önmagáról, amely miatt a közönség immár több mint harminc éve változatlan szeretettel követi pályáját. És bár a Jóbarátok utolsó epizódját több mint két évtizede vetítették, a szereplők között kialakult kötelék máig él – így nem véletlen, hogy a rajongók is egy kicsit úgy érezhetik, hogy a baráti társaság részei maradtak.

Couteney Cox, Lisa Kudrow és Jennifer Aniston (Forrás: Instagram/Lisa Kudrow)