Csillagok

A nappalijukban mondták ki az igent – Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez elárulták, miért választottak ennyire személyes esküvőt

Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez augusztus 11-én, tíz év együttlét után házasodtak össze Portugáliában, ám a világ egyik legismertebb sztárpárja minden várakozásra rácáfolt: nem fényűző kastélyt vagy luxushelyszínt választottak, hanem saját otthonuk nappaliját. Az esküvőn mindössze öt gyermekük vett részt, a ceremóniáról pedig csak most árultak el részleteket egy exkluzív interjúban. A pár szerint a legfontosabb az volt, hogy olyan emléket teremtsenek, amely évtizedek múlva is a családjukhoz kötődik.

Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez augusztus 11-én, a portugáliai Cascaisban található otthonukban házasodtak össze. A hírt csak napokkal később erősítették meg, amikor közös fotót osztottak meg a karikagyűrűikről, majd kiderült, hogy az esküvőn kizárólag öt gyermekük és néhány tanú vett részt, a 16 éves Cristiano Jr., valamint az ikrek, a 9 éves Eva Maria és Mateo, a 8 éves Alana és a 4 éves Bella.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés

A dátum sem volt véletlen: pontosan tíz évvel azután házasodtak össze, hogy először találkoztak egy madridi Gucci üzletben, ahol Georgina eladóként dolgozott. Bár a sztárpár bármilyen luxusesküvőt megengedhetett volna magának, ők mégis a lehető legegyszerűbb szertartás mellett döntöttek. A szűk családi esküvő és titkolózás után a pár most elárulta a Vogue-nak, hogy miért lett az esküvőjük szándékosan ennyire személyes.

„Valami meghittet szeretnék”

Georgina Rodríguez gyerekként még egészen másfajta esküvőről álmodott. Azt mondta, annak idején a legnagyobb kastélyt, a legnagyobb hintót, a leghosszabb ruhát és egy gyémántokkal teli koronát képzelt el magának. Most, hogy felnőttként mindezt megengedhetné magának, rájött, hogy egy ilyen látványos esküvő helyett sokkal többet jelentene számára egy olyan pillanat, amelyet kizárólag a családjával oszt meg.

„Kislányként a legnagyobb kastélyról, a legnagyobb hintóról, a leghosszabb ruháról és egy gyémántokkal teli koronáról álmodtam. Most pedig azt mondom: nem. Valami meghittet szeretnék, a párommal és a gyerekeinkkel, otthon”

– fogalmazott.

A nappali kiválasztása sem véletlenül történt. Rodríguez szerint éppen az otthonuk az a hely, ahol a család valódi mindennapjai zajlanak.

„A házunk nappalijában szerettünk volna összeházasodni, ott, ahol reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk, és ahol a valódi életünket éljük”

– mondta.

A modell azt is szeretné, hogy a gyerekek évtizedek múlva is emlékezzenek arra, milyen különleges pillanat történt az otthonukban.

„Harminc év múlva azt szeretném, ha a gyerekek erre az asztalra gondolnának, és azt mondanák: valami csodálatos történt ennél az asztalnál – a szüleink itt tették le a házassági fogadalmukat.”

Ronaldo ezúttal sem hagyta ki a humort. A futballista megjegyezte, hogy harminc év múlva valószínűleg már nem is ugyanaz az asztal lesz a nappaliban, mert addigra akár át is rendezhetik a házat.

A pár egyébként később nagyobb esküvőt is tervez, amelyen családtagjaikkal és barátaikkal együtt ünnepelhetnek. A mostani szertartás azonban éppen attól lett különleges, hogy szűk körben, a saját otthonukban tartották.

Egy Gucci-üzletben kezdődött a történetük

A helyszín és a ruhák választása különös módon visszavezet a kapcsolatuk kezdetéhez is. Ronaldo és Rodríguez 2016 augusztusában találkozott először egy madridi Gucci-üzletben. A futballista akkor 31 éves volt, és hatéves fiával, Cristiano Jr.-ral tért be az üzletbe, ahol a 22 éves Georgina eladóként dolgozott. A fiatal nő eredetileg aznap nem is dolgozott volna, egy barátnőjét helyettesítette.

Rodríguez később úgy fogalmazott, hogy szerinte „ez a sors” volt. Ronaldo pedig arra emlékezett vissza, hogy Georgina háttal állt neki, majd amikor megfordult, találkozott a tekintetük. A futballista szerint már akkor érezte, hogy különleges dolog történik:

„Tudtam, hogy ő életem szerelme.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés

Éppen ezért az esküvői ruhák elkészítésével is a Guccit bízták meg. Rodríguez fehér selyemszoknyás kosztümöt és hozzá illő szaténcipőt viselt, Ronaldo pedig világos bézs pamutöltönyt és egyedi készítésű cipőt választott. A gyerekek ruhái is harmonizáltak egymással: a lányok bézs ruhát kaptak, a fiúk pedig fehér inget és bézs nadrágot viseltek.

A Gucci művészeti igazgatója, Demna szerint különösen szép lezárása a történetnek, hogy a pár nagy napján ismét megjelent az a márka, amelynek egyik üzletében évekkel korábban megismerkedtek. Úgy fogalmazott, hogy

„Van ebben valami nagyon romantikus – mintha bezárulna egy gyönyörű kör, szinte mint egy modern tündérmesében”.

Rodríguez az esküvői fotókat sem hagyományos családi albumként képzelte el. A képeket Juergen Teller készítette, a modell pedig azt mondta:

„Nem a tipikus, unalmas családi albumot akartam. Olyat szerettem volna, ami művészi és örökké megmarad”.

A ceremónia után a család Fátimába utazott, ahol a kegyhelyen egy pap megáldotta őket, majd misén is részt vettek. Hosszú nászútra nem volt lehetőségük, másnap ugyanis vissza kellett indulniuk rijádi otthonukba, Ronaldo szezonja pedig augusztus 15-én kezdődött. A futballista ezt is a maga könnyed módján fogalmazta meg: „Minden nap nászút.”

Rodríguez az esküvő másnapján azt írta, hogy a nap pontosan olyan lett, amilyennek elképzelte:

„Meghitt volt, tele szeretettel, és a családunké volt a főszerep. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet.”

A fátimai mise pedig még tovább erősítette benne ezt az érzést. Elmondása szerint olyan békét érzett ott, amelyet nehéz szavakba önteni. Úgy fogalmazott:

„Nem volt szükségem semmi másra, csak a férjemre, a gyerekeimre, az otthonunkra, a hitünkre és a szeretetünkre”.

És bár a nagy, családdal és barátokkal közös esküvő még várat magára, Ronaldo és Rodríguez számára az első igen már pontosan olyan helyen hangzott el, ahol az életük valóban zajlik: otthon, a gyerekeik mellett.