Csillagok

„Jó őt szeretni, és jó általa szeretve lenni” – Szandi megható sorokkal köszöntötte férjét

Szandi szerelmes sorokkal köszöntötte születésnapos férjét, Bogdán Csabát. Az énekesnő arról is írt, mennyi mindent jelent számára társa, akivel több mint három évtizede alkotnak egy párt.

Különleges nyarat tudhat maga mögött Szandi és családja. Alig néhány héttel azután, hogy az énekesnő és férje először váltak nagyszülőkké, újabb ünnepre került sor: Bogdán Csaba a születésnapját ünnepelte. Szandi ebből az alkalomból közösségi oldalán köszöntötte férjét, és szavaiból ezúttal sem hiányzott az a szeretet, amelyről az énekesnő az elmúlt évtizedekben oly sokszor mesélt.

„Boldog születésnapot a férjemnek, Csabinak aki számomra a világ legjobb pasija, férje, Édesapja és immár Nagypapája!”

– kezdte köszöntését Szandi.

Az „immár Nagypapája” ezúttal különös jelentőséget kap. A házaspár életében ugyanis egészen friss ez a szerep: lányuk, Bogdán Blanka augusztus elején adott életet első gyermekének Los Angelesben.

Szandi születésnapi üzenetében azonban nemcsak férje családban betöltött szerepéről írt. Azt is megfogalmazta, mit jelent számára az a társ, akire hosszú évek után is ugyanazzal a szeretettel tekint.

„Jó Őt szeretni, és jó általa szeretve lenni. Mellette jó érzés nőnek lenni. Ő az akiben vakon megbízhatok, akire mindig lehet számítani, és aki számomra a nyugalmat és a biztonságot jelenti. Szeretem a humorát, az élethez való hozzáállását, a becsületességét, őszinteségét, és azt, hogy mindig megtalálja a megoldást.”

Az idei év már eddig is számos emlékezetes pillanatot tartogatott a család számára. Szandi tavasszal jelentette be, hogy lánya első gyermekét várja, és akkor azt is elárulta, milyen nehéz volt hónapokon keresztül titokban tartania az örömhírt.

„Karácsonykor a legszebb ajándékot kaptuk, amit egy szülő kaphat. Nagyon nehezen tudtam magamban tartani de ma már végre világgá kürtölhetem: szeptemberben Nagymama leszek!!!”

A hír azért is volt különösen megható számára, mert éppen abban az évben válhatott nagymamává, amikor az ötvenedik születésnapját ünnepli. A család eredetileg szeptemberre várta a kisbaba érkezését, Hazel azonban úgy döntött, nem vár addig. Hat héttel a kiírt időpont előtt született meg Los Angelesben, ahol Blanka férjével, a brazil származású Ricardo Torresszel él.

Szandi augusztus elején osztotta meg követőivel az örömhírt, és egyúttal arról is beszámolt, hogy korai érkezése ellenére a kislány egészséges.