Egészség

Fűszerek, melyek segíthetnek a 2-es típusú cukorbetegség elleni küzdelemben

Egyre több embert diagnosztizálnak kettes típusú cukorbetegséggel, a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) becslése szerint a világon 11-ből egy embert érint a betegség, és emellett még ott vannak azok, akik küzdenek ugyan vele, de még nem diagnosztizálták őket.

Az IDF szakértői szerint ezek a számok csak nőni fognak a jövőben, és 2035-re már 592 millió cukorbeteg él majd a világon. Ez annak is köszönhető, hogy egyre tovább élünk. A kettes típusú cukorbetegség megjelenésére 45 év felett meredeken nő az esély, a jelenlegi betegek egynegyede pedig 65 év feletti. Bár nyilvánvalóan vannak genetikai alapjai, ez az anyagcsere-betegség főként egészségtelen életmódunknak köszönhetően alakul ki. A cukorbetegséget megelőző inzulinrezisztencia és maga a betegség sokkal könnyebben üti fel a fejét, ha nem alszunk és sportolunk eleget, ha stresszes életmódot élünk, túlsúlyosak vagyunk, vagy rossz étrendet követünk.

Tennünk kell a betegség ellen

A legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy ha pozitív irányba változtatunk az életmódunkon, az segít egészségesebbé válnunk. Mégis még mindig olyan nehezen hisszük el, hogy ennek az ellenkezője is igaz: nem zsigerelhetjük ki vagy hanyagolhatjuk el szervezetünket arra számítva, hogy ennek soha nem lesz semmilyen következménye. Érdemes inkább odafigyelni, megtanulni, és akár szakértők segítségét kérni abban, miként éljünk egészségesebb életet. A sport és a helyes étkezés mellett szerencsére különböző gyógynövények és fűszerek is a segítségünkre vannak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy vércukor- és inzulinszintünk rendben legyen. Persze csak az után próbáljuk ki őket, hogy átestünk egy alapos kivizsgáláson, és az orvosunk is áldását adta rájuk.

Fotó: iStock.com/AD077

Fotó: iStock.com/AD077

A kurkuma gyógyhatásai

A növény sárga belsejű gyökérzetét szárítják meg és őrölik porrá, így kapjuk meg ezt az élénk színű fűszert. Thaiföldtől Kínáig igen sok kultúrában használják az ételek elkészítésénél és betegségek kezelésénél, sőt, akár megelőzésére is. Fiatalítja a bőrt, segíti az emésztést, csökkenti a gyulladásokat, az ízületi fájdalmakat, gátolja a rákos sejtek szaporodását, és még agyunkat is fitten tartja. A kurkumin nevű hatóanyag segíti a vércukorszint szabályozását, s kísérletekben azok, akik prediabéteszes állapotban voltak, s megfelelő adagban szedték, nem lettek végül cukorbetegek. A kurkuma tömegének három százalékát teszi ki a kurkumin, ezért érdemes koncentrált formában beszerezni táplálékkiegészítőnek.

A fahéj is hatásos

Illatos, aromás, nagyszerű fűszer, amit a fahéjfa kérgének megőrlésével nyernek. Maga a fa Délkelet-Ázsiában, főként Srí Lankán  honos, de sok helyen termesztik. A fahéj hatását sokan vizsgálták már. A por a tüdőkbe jutva irritációt válthat ki, de felnőttként már senki sem eszi kanállal, ezért nem is kell tartani az ilyen kockázatoktól. A fahéj segít a szervezetnek felismerni az inzulint, és reagálni rá, így csökkenti a vércukorszintet. Ezenkívül lassítja a gyomor kiürülését, ami csökkenti a glükóz vérbe jutásának sebességét. A kettes típusú cukorbetegségben szenvedőknek már napi fél teáskanálnyi fahéj helyes elfogyasztása is segíthet. Emellett csökkenti a koleszterinszintet, és ájurvédikus szerként használják az immunrendszer erősítésére, a mikrobák elpusztítására, fertőzések leküzdésére.

Fotó: iStock.com/StasWalenga

Fotó: iStock.com/StasWalenga

A gyömbér aranyat ér

A kurkuma közeli rokonának szintén a gyökérzetét használják fel a leggyakrabban, főleg Dél-Ázsiában, Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában termesztik. Gyökere rostos és lédús, amit sokan frissen használnak fel, vagy a levét nyerik ki. Hámozás után fel lehet darabolni, lereszelni, darálni, őrölni, szóval sokféle formában fogyaszthatjuk. Jótékony hatásait felsorolni is nehéz: a legismertebb közülük hányinger-csillapító hatása, ezért a növény utazók és kismamák nagyon jó barátja. Emellett segíti a hasnyálmirigyben az inzulint termelő béta-sejtek működését, s csökkenti a vércukorszintet. Nagyszerűen beválik fertőzések, nátha, influenza ellen is, segít csökkenteni az ízületi fájdalmakat, gyulladásokat, a koleszterinszintet, gátolja az elhízást, oldja a görcsöket, javítja az emésztést. Használjunk belőle minél többet!