Egészség

A szorongás 4 meglepő előnye

Furcsának tűnhet, de a szorongás nem kizárólag hátrányosan hat az egészségünkre és a személyiségünkre – vannak olyan előnyei, amelyekre elsőként nem is gondolnánk, mégis segíthetnek abban, hogy sikeresebb és egészségesebb emberek legyünk. Ez a négy pozitív hozadéka például.

Gondolkozunk, mielőtt cselekszünk

A szorongás azzal jár, hogy sok mindent túlgondolunk – de nemcsak túl, hanem át is, ezért ritkábban vagyunk hajlamosak a meggondolatlan cselekedetekre. Sokkal empatikusabbak vagyunk, és még véletlenül sem bántunk meg másokat, mert ha szociális szorongástól szenvedünk, előbb nagyon is meggondoljuk, hogy mi az, amit ki fogunk mondani. Mindez igaz a gyerekekre is egyébként – azok, akik kicsit szorongástól szenvednek, kisebb eséllyel fogják bántani a társaikat, és sokkal empatikusabbak lesznek azok felé, akiket mások kevésbé fogadnak el.

Motivál minket

Azok, akik szoronganak, sokkal hamarabb és sokkal proaktívabban csinálják meg a teendőiket, mint mások, mert azon aggódnak, hogy nem lesznek készen időben, vagy éppen nem tudják olyan jól megcsinálni a feladatot, mint kellene. Persze van, akire teljesen az ellenkezője igaz, és a szorongás megbénítja – de ez a ritkább, a gyakoribb az, ha túlgondolunk mindent, és inkább megcsináljuk a dolgunkat előre, csak ne legyen belőle problémánk.

Fotó: iStock.com/tommaso79

Fotó: iStock.com/tommaso79

Jobb emberek vagyunk tőle

Ez is a túlgondoláshoz kapcsolódik: a szorongó emberek hajlamosak például erős bűntudatot érezni akkor, ha valami rosszat tesznek, például pletykálnak valakiről, akit szeretnek. A szorongás megállíthat minket abban, hogy ilyenekre vetemedjünk.

Felkészülünk mindenre

A szorongó emberek egyik fontos ismérve, hogy folyton félnek attól, hogy valami váratlanul éri őket, ezért gyakran felkészülnek mindenre, amire csak lehetséges. Ez ahhoz vezethet, hogy többet tanulunk, jobban felkészülünk a munkahelyi prezentációra, de az életben általánosságban is segíthet minket a szorongásunk a váratlan helyzetekre való felkészülésben.