A medencevíz fertőtlenítésére szükség van, ez nem vitás. A leggyakrabban klór hozzáadásával teszik ezt, ami kis koncentrációban is megöli a baktériumokat, kicsit töményebben pedig az algáktól is megszabadítja a vizet. Emellett lebontja az olajokat, testápolókat, a medencében összegyűlő szennyeződések egy részét. Ám eközben a klór irritálja a szemeket és a bőrt. Idővel érezzük is, ahogy kiszárad, feszül a bőrünk, vöröslik a szemünk, esetleg kiújul az ekcémánk. A klórozott víz ugyanis azokat a természetes zsírokat is lebontja, amelyekre bőrünknek, szöveteinknek szüksége van a megfelelő működéshez. Áldozatául esnek a többszörösen telítetlen zsírsavak és az E-vitamin is.
Fotó: iStock.com/timonko
A klóros víz egyik veszélyes mellékterméke
Miközben a medencevizet klórral fertőtlenítik, a vízben lévő szerves anyag és a klór közötti reakció eredményeként egy trihalogénmetán nevű anyag képződik. Ez az ivóvízben is megtörténik, ezért állítottak fel a legtöbb országban egy felső határértéket, amit nem szabad átlépnie. Mivel a medencevízből nem iszunk, ott a trihalogénmetán koncentrációja magasabb lehet. Ez azért is érdekes, mert sokan karcinogénnek, rákkeltő anyagnak tartják. A bőrön át bejuthat a szervezetbe, és ott elraktározódhat, ami főleg úszóknál jelent veszélyt. Sokan a terhes vagy szoptató anyákat féltik tőle, mert az anyatejbe is juthat belőle.
A klór és az asztma
Az asztmás gyerekek egy részét pont azért íratják be úszára, hogy fejlődjenek, erősödjenek. Ám a klóros víz és az uszodai levegő néhányuknál épphogy rosszullétekhez vezet, és az allergiás vagy bőrproblémás gyerekek állapota is romolhat. Ráadásul azok a csemeték, akik az átlagosnál több időt töltenek klóros medencevízben, nagyobb aránnyal szenvednek az alsóbb légutak gyulladásos megbetegedéseitől is.
Hogyan hat a klór a bőrre hosszú távon?
A klór nem képes válogatni a jó és a rossz baktériumok között, megöli az összeset. Ám a bőrünknek is megvan a maga baktériumflórája, egyfajta egyensúly, ami segít megelőzni a fertőzéseket, és épen-szépen tartani a bőrt. Ha sokat ázunk klóros bvízben, ez az egyensúly felborulhat. Mivel ezek mellett a klór a telítetlen zsírsavakat és az E-vitamint is a másvilágra küldi, a bőr nemcsak szárazzá, de irritálttá is válhat. Ekcéma jelenhet meg, pattanások törhetnek maguknak utat, bőrirritáció, kipirosodás is gyakran előfordul. A klór emellett elősegíti a rákkeltő szabadgyökök képződését is, ezért a bőrrákra is nagyobb az esély. A szabadgyökök emellett az öregedést is gyorsíthatják, hasonlóan a napsugarakhoz.
Fotó: iStock.com/Sirirak
Hogyan védjük meg magunkat a klórtól?
Először is keressük azokat a vizeket, amelyeket nem klórral, hanem más módon fertőtlenítenek. Ha nem találtunk ilyet, akkor adjunk a gyerekekre úszószemüveget, vagy ha mi magunk szeretnénk kinyitni a szemünket víz alatt, akkor mi is vegyünk fel egyet. Így elkerülhetjük a szúró, begyulladt, irritált „uszodaszemeket”. Bőrünket azonban nem tudjuk tőle megóvni, ezért medencézés után zuhanyozzunk le azonnal (nem mintha a csapvízben nem lenne klór, de legalább a koncentrációja más), és kenjük be a bőrünket minőségi testápolóval. Ha sokat vagyunk uszodavízben, érdemes megfontolni a többszörösen telítetlen zsírsavak és az E-vitamin pótlását étrendkiegészítőkön vagy a táplálkozáson keresztül. A gyereknek ugyan nehéz megmagyarázni, miért nem úszkálhat kedvére, de mi felnőttek már képesek vagyunk limitálni a klóros vízben töltött időt strandon és otthon a kádban egyaránt. Persze ettől még fürdőzni nagyon is jó érzés, csak figyeljünk oda a megfelelő hidratálásra és mindannak pótlására, amit a klór elvesz.