Egészség

Ha a lélek nem szárnyal, a gerinc is beleroppan?

Az orvosok és a kutatók máig keresik az összefüggést a test és a lélek között. Vajon ha valaki nagy lelki fájdalmakat él át, vagy elfojtásban él, az tényleg megjelenik előbb-utóbb testi tünetekben? És ha igen, hogyan lehet gyógyítani?

A pszichés eredetű hasmenés, hasfájás, migrén, bőrtünet vagy szívritmuszavar szinte mindenki által ismert jelenség. Ám ez azt jelentené, hogy csakis így reagálhat a testünk lelki problémáinkra, a túlzott stresszre? Vagy mindenkinél más szervet támad meg a belső feszültség? Esetleg az érintett szervrendszer betegsége, fájdalma meg tudja mondani, miféle pszichés gonddal állunk szemben? Erről mindenkinek más a véleménye. Lilla azonban úgy gondolja, van összefüggés gerincbetegsége és a lelki élete között.

Fotó: iStock.com/seb_ra

Fotó: iStock.com/seb_ra

Mi fáj igazából?

„Az alapvetően szorongós, de problémáikkal nem foglalkozó, elfojtós személyiségtípusnál, amilyennek tartom magam, szerintem szinte kötelező jelleggel tör utat magának minden lelki probléma a testen keresztül. Pont azért, mert hol tudna máshol? Néha úgy képzelem el magam, mint egy kuktát, ami alatt meggyújtották a gázt – munkahelyi gondok, bizonytalanságok, családi problémák lángolnak –, és a gőz valamerre kiutat keres, ilyen a természete. Nem gondolom, hogy megkeseredés vagy betegség nélkül lehet belül gyűlölködni, félni, szeretetre szomjazni, függni valakitől, tűrni, bántásokat elviselni, vagy épp extrém alacsony önbizalommal élni, régi sérüléseket cipelni. Apropó, cipelés: a gerincünk a tartóoszlopunk, akkor is fáj, ha nehéz szatyrokat cipelünk, és szerintem akkor is fáj, ha azok a súlyok belülről vannak ránk aggatva.

Amikor nem segít az orvos

A gerincpanaszaim 18 éves koromban kezdődtek, fájt a derekam, sokszor felkelni, járni is alig tudtam. Kivizsgáltak, és – ahogy ez lenni szokott – semmilyen szervi eltérést nem találtak. Ezen a ponton megkönnyebbültem, hogy akkor nincs is nekem semmi bajom. Gyógytornázzak, hordjak fűzőt, járjak úszni, és majd jobb lesz – mondták. Ezt mind megcsináltam, és nem lett jobb. Elmentem egy másik ortopéd orvoshoz, aki úgy vélte, az izmaim túl feszesek, és ez okoz tüneteket, ezért hónapokon át izomlazítókat és porcépítőket etetett velem. A vége az lett, hogy szó szerint elvesztettem a teherbírásomat. Ugyanez igaz volt rám lélekben is: egy olyan helyzetbe keveredtem – bántalmazó párkapcsolat –, amit nem tudtam tovább elviselni, csak épp erről nem voltam hajlandó tudomást venni. Amikor már csak feküdni bírtam, állni nem, kénytelen voltam szembenézni vele.

Fotó: iStock.com/fizkes

Fotó: iStock.com/fizkes

Egyszerre tornázik test és lélek

Végül egy gyógytornász volt az, aki segített összeszednem magam. Miközben pszichológushoz kezdtem járni, hogy legalább tudatában legyek annak, ami bennem zajlik, a gyógytornász az izmaimat kezdte újraépíteni. Ahogy a legtöbb magas lány, én is görnyedten tartottam magam, szégyelltem magam, próbáltam behúzott vállakkal, előreejtett fejjel eltűnni. Még ma is nagyon sok gyakorlatot kell végeznem azért, hogy ne essek vissza ugyanebbe a testtartásba, amivel persze automatikusan megjelent a fájdalom is. Kiderült, hogy a csigolyáim sem feltétlenül szeretnek a helyükön maradni, nagyon hajlítható voltam, és ez igaz volt a személyiségemre is: azt tettem, amit mások mondtak nekem, alig valamennyi belső szilárdsággal rendelkeztem. A pszichológusnál tett látogatások eredményeként már azt is tudtam, hogy ez milyen gyerekkori traumák következményeként alakulhatott ki. Elkezdtünk külső és belső izmokat építeni, hogy végre azt tegyem, amit én szeretnék, és letegyem vélt vagy valós kötelezettségeim terhét. Amint csak magamat akartam boldoggá tenni a szüleim és a a párom helyett, szinte érezhetően megkönnyebbültem, és végre kihúztam magam.

A gerincem persze sosem lesz olyan, mint a teljesen egészséges emberé, minden nap gyógytornáznom kell, hogy erősen tartsam a tartóizmaimat, és lelki értelemben se essek vissza a régi mintákba. De úgy érzem, egy szép küzdelemben veszek részt – a boldogságomért és az egészségemért.”