Egészség

Így kezeljük az öregségi foltokat az arcunkon

Negyvenéves korunk után jelenhetnek meg az első halványbarna foltok a kézfejünkön, arcunkon. Ezek nem biztos, hogy szeplők, valószínűleg inkább öregségi foltok, amik száma a korral egyre csak nő. Mit tehetünk ellenük, hogyan előzzük meg őket?

A bőrünkön megjelenő foltok tulajdonképpen hiperpigmentált területek, azaz a sötétebb színt tömegesen megjelenő pigmentek okozzák. A bőr színéért felelős melanin termelésénél történik egy kis zavar: az azt képző melanociták túlzott aktivitása miatt alakulnak ki. Jellemzően minél több napsugár ér minket, és minél sötétebb bőrtípushoz tartozunk, a foltok száma úgy szaporodik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a világos bőrűeknek ne lehetnének öregségi foltjaik, sőt: alapvetően szinte senki sem mentesül alóluk. Maga a hiperpigmentáció még semmiféle egészségügyi hátránnyal nem jár, sok nő mégis utálja ezeket a foltokat, mert a korukra emlékeztetik őket, úgy érzik, elindultak a lejtőn az öreg nénikre jellemző kinézet felé, önbizalmuk megcsappan.

Mitől alakulnak ki a foltok?

Maga az öregedés az egyik fő ok. A másik pedig a napsugárzás: minél több éri az arcunkat, minél ritkábban használunk napvédő krémeket, annál több foltocskára számíthatunk. Nézzünk körül a családban is: ha szüleink, nagyszüleink hajlamosak voltak rá, ezt örökölhettük is tőlük. Különböző hormonális változások is kiválthatják, legyen szó akár terhességről, akár a menopauza hormonális viharairól. Ha hajlamosak vagyunk a bőrgyulladásra, akkor szintén több folt jelenhet meg az arcunkon.

Fotó: iStock.com/DGLimages

Fotó: iStock.com/DGLimages

Mire figyeljünk?

Az öregedési foltok, a pigmentáltabb területek ártalmatlan, jóindulatú elváltozások. Ennek ellenére érdemes legalább évente egyszer ellenőriztetni őket az anyajegyeinkkel együtt a bőrgyógyászunknál, mert a bőrrák bárhol kialakulhat. Emellett figyeljünk is oda a foltjainkra: ha változik a méretük, formájuk, színük, vagy sérülés éri őket, véreznek, viszketnek, gyulladtnak tűnnek, mindenképpen forduljunk orvoshoz. Ha tehetjük, védjük a foltokat is a napsugárzástól, figyeljünk oda a hidratálásra, és ne vakargassuk, piszkáljuk, sértsük fel őket.

Megelőzés és kezelés

Ahogy egyre több UV-sugárzás éri a bőrt, és ahogy haladunk előre az időben, úgy termelődik egyre több folt. Ezek kezelése, halványítása és megelőzése azonban lehetséges. A kulcs az alapos és megfelelő bőrápolás és az UV-védelem. Akárhány évesek vagyunk is, használjunk UV-védővel ellátott nappali krémet vagy alapozót, erős napsütésben akár extra védelemről is gondoskodhatunk magasabb faktorszámú termék használatával. Emellett lássuk el bőrünket, sőt egész szervezetünket elegendő A- és E-vitaminnal, ezek az anyagok segítenek rugalmasan, fiatalosan tartani a bőrt és késleltetni öregedését. Különböző kozmetikai kezelések is rendelkezésünkre állnak, a kémiai hámlasztás vagy a lézerkezelés is hatásos lehet.

Fotó: iStock.com/tbel

Fotó: iStock.com/tbel

Házi világosító szerek

A foltokat otthon is kivilágosíthatjuk, de csak akkor próbálkozzunk ezekkel a módszerekkel, ha nincs bőrbetegségünk, és bőrünk sem túl érzékeny. A citrom vagy az ecet a száraz bőrt csípheti, irritálhatja, de hosszú távon vagy sokáig alkalmazva a normál bőr is megszenvedheti a savasságot. A citromlé igen régi szer, akár szeplőről, akár más foltról van szó – egész jól halványít, ha rajta hagyjuk a citrom levét a folton negyed órára, majd lemossuk. Ugyanez igaz az almaecetre is, de azt nyugodtan hígíthatjuk is. Kíméletesebb a natúr joghurt vagy az író, amit pakolásként használunk a foltokon, és tejsavtartalmánál fogva lágyít, puhít, világosít. Gyakran használják még a ricinusolajat és a gyulladásgátló kurkumát is.