A jóga Indiában alakult ki, a hinduizmus talaján. Célja a tudat átformálása volt, hogy elérhessük az újjászületéstől való megszabadulást, kiszakadjunk a karma körforgásából. Azóta a nyugati világban is elterjedt, bár kissé más okból. Ez a kímélő mozgásforma megnyújtja és edzi a testet, valamint erősíti a keringést is. Javítja a testtudatot, a mozgáskoordinációt, egész szervezetünkre pozitív hatással van. Segít kikapcsolni a mindennapok stresszes közegéből, egy aktív meditációs forma, támogatja a tudatos jelenlét elérését.
Első lépés: hatha jóga
A felsorolt pozitív tulajdonságok miatt mindenkinek el kellene sajátítania a jóga alapjait. Érdemes ezt a hatha jógával kezdeni, aminek során megismerkedünk az egyszerűbb pózokkal, amiket pontosan kivitelezünk. Ebben segít a tanár is, aki kijavítja a tartásunkat, ezzel biztosítva, hogy testünk épül, fejlődik. A hangsúly az erőn és egyensúlyon van, a pózok között lassú a váltás, így van időnk elmerülni egy-egy ászanában. Ha eddig semmi közünk nem volt a jógához, indítsunk pár hónap hathával!
Fotó: iStock.com/Zinkevych
Következő szint: astanga
Az astanga órákon általában már ismerni kell az alappózokat, ezeket előre kidolgozott sorrendben, amolyan „koreográfiaként” lehet ismételni. A pózok közötti átkötések dinamikusabbak, gyorsabbak, mint egy hatha órán. Ehhez több állóképesség és erő is szükséges, de ha rendszeresen gyakoroljuk, a fejlődés nagyon gyors tud lenni. Sikerélményt ad, hogy egyre ügyesebben és gördülékenyebben tudjuk végigcsinálni az astanga sorozatokat, pár hét alatt már látványos a változás.
Erősödni vágyóknak: power jóga
Ha elsősorban testi, és nem lelki fejlődésként tekintünk a jógára, akkor a power jóga való nekünk. Ez ötvözi a jóga és az aerobikóra elemeit. Továbbra is kíméletes, nem túl gyors mozgásról van szó, de általában saját testsúlyos gyakorlatokkal egészítik ki a jógapózokat. Ezzel növelhetjük az izomerőt, kicsit jobban megizzadhatunk, valamint fogyhatunk is.
Spiritualitásra nyitottaknak: kundalíni jóga
Kicsit jobban a lelki fejlődés oldaláról közelíti meg a jógát a kundalíni irányzat. A pózok mellett a légzésre és a hangokra, zenékre is hangsúlyt fektetnek, az óra célja, hogy megtapasztaljunk egyfajta magasabb rendű létállapotot. A rendszeres gyakorlás során átélhetjük, milyen kicsit feladni az egónkat, elengedni a saját határainkat és egyesülni az egyetemes tudatossággal. Ha nem tudjuk eldönteni, érdekel-e ez minket, próbáljunk ki egy órát, ha az alapok már megvannak és rögtön kiderül, mennyire passzol hozzánk ez a típusú jóga.
Fotó: iStock.com/yurok
Haladó és/vagy nyárimádó szint: bikram jóga
Akár megtapasztalnánk a jóga extrém formáját, akár már most hiányoznak a forró nyári napok, a bikram jóga lehet számunkra a legjobb megoldás! Ezen 90 percen keresztül kötött sorrendben ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük – körülbelül 40 fokos melegben. Nem kell ehhez a trópusokra mennünk, mobil hősugárzókkal oldják meg ezt. Bikram jógán nagyon könnyű túlterhelni magunkat és rosszul lenni, ezért csak jó keringéssel rendelkező, edzett, egészséges embereknek javasoljuk. A melegben olyan pózokat is meg tudunk csinálni elsőre, amiket normál hőmérsékleten (még) nem, ilyen szempontból is könnyű túltolni a határainkat. Vegyünk lenge ruhát, készüljünk fel az izzadásra és az óra utáni hajmosást is számítsuk bele a menetrendünkbe! A bikram jógát egyes termekben hot yoga néven találjuk.
Stresszes időkre: yin jóga
A yin jóga más típusú, mint a többi óra, Nyugaton még nem is olyan népszerű. A gyakorlatok a mély kötőszöveteket célozzák, passzív tartások, amiken a yin órákon bőven van időnk belemélyedni. Nagyon nyugodt, meditatív hangulat jellemző ezekre az órákra. Különösen akkor érdemes kipróbálnunk, ha az életünkben a férfias (yang) energiák vannak jelen – a yin pózok segítenek kiegyensúlyozni ezt.







