Ha nem figyelünk oda arra, hogy milyen betegségekben szenvednek a felmenőink, akkor lemaradhatunk arról, hogy saját magunknál megelőzzük ezek kialakulását, esetleg súlyosbodását. A betegségért felelős hibás géneket ugyanis gyakran a szülőktől, más rokonoktól örököljük. Jelenleg több mint négyezer öröklődő genetikai betegséget ismerünk, de a gének jelenléte mellett nagyon fontosak a környezeti hatások, az egészséges életmód is. Az elhízás vagy a cukorbetegség például örökölhető, de rajtunk áll, mit kezdünk velük. Sportolunk, diétázunk, igyekszünk egészségesen élni, vagy hagyjuk, hogy elhatalmasodjanak rajtunk.
Lelki betegségek
Sajnos a skizofrénia, a mániás depresszió is örökölhető. Itt két tényezőt kell figyelembe vennünk: a genetikai hajlamot és azt, mit láttunk gyerekkorunktól a családunkban. Ha a szüleink szörnyű állapotban voltak, bántalmaztak vagy elhanyagoltak minket, az a bevésődő minták miatt legalább akkora kárt tud okozni bennünk, mint a gén, amit öröklünk. Ugyanez igaz a szenvedélybetegségekre is: sokkal nagyobb eséllyel kezdünk el cigarettázni vagy túl sok alkoholt inni, ha gyerekként ezt láttuk magunk előtt. Ahhoz, hogy ne essünk szüleink, rokonaink csapdájába, fontos, hogy ne csak a testünkkel foglalkozzunk, de a lelkünkkel is: járjunk terápiára, vizsgáltassuk ki magunkat pszichiáterrel, mert örökség és sérülések ide vagy oda, képesek lehetünk arra, hogy boldog életet éljünk.
Fotó: iStock.com/NADOFOTOS
Rák, szívbetegségek, allergiák
A mellrák vagy ösztrogénnel összefüggő megbetegedések, a vastagbél- és gyomorrák is öröklődhetnek, még akkor is, ha fiút vagy férfit érint a családban. Ha tudjuk, hogy előfordult ilyen megbetegedés, érdemes az átlagosnál rendszeresebben kontrollra járni, önvizsgálatot végezni, vagy ha szeretnénk, genetikai teszttel kideríteni, hány százalékos az esélyünk a rákra. A magas vérnyomás és koleszterinszint is végigmehet a családon, de ezt is kordában tarthatjuk a zsír- és sófogyasztás mérséklésével, egészséges életmóddal, rendszeres sporttal és az átlagosnál gyakoribb ellenőrzésekkel, mérésekkel. Különböző allergénekre való érzékenységet is kaphatunk szüleinktől, de az asztma is öröklődhet.
Cisztás fibrózis és PCOS
Sajnos mindkettő öröklődhet az inzulinrezisztenciával egyetemben. Ha a családban fordult elő ilyen betegség, még fiatalon vizsgáltassuk ki magunkat, kezeltessük a betegségeket, mert így a legnagyobb az esélyünk arra, hogy időben teherbe tudjunk esni, ha szeretnénk. Ezek a betegségek pont a fogantatást és a baba kihordását nehezítik, de sokféle gyógymód áll rendelkezésünkre ellenük. A cisztás fibrózis jelentősen lerövidítheti az élettartamot, de minél korábban – akár gyerekkorban – felfedezik, annál jobbak az esélyeink.
Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz
Hajni magán és gyermekén is megtapasztalta az öröklés furcsa játékát:
„A szüleim nem szenvedtek krónikus betegségben, mondjuk nem is éltek annyi ideig, hogy ez kiderüljön. A nagymamám lett időskorában cukorbeteg, ezért az anyukám rendszeresen mérette a saját vércukorszintjét, és diétával alacsonyan tartotta. Én erre egyelőre nem készülök, mert a normál érték alsó határát is alig érem el – nekem pont az alacsony vércukorszinttel kell megküzdenem. Az alkohol és a cigaretta, a függőség engem sem kerül el, mindkét szülőm dohányzott bent a lakásban, így számomra az volt a normális, hogy a felnőttek dohányoznak, és söröznek, boroznak. Genetikai hajlamom nem nagyon lehet, mert sikeresen leszoktam, s a gyerekkori élmények hatására soha nem iszom alkoholt. Megváltoztattam a mintát, és már ezt adom tovább a saját gyerekemnek. Ő viszont örökölte az édesapja tompalátást: mindkettejük szeme asztigmiás, és a domináns szemük sokkal gyengébb a másiknál. Az apjánál még nem tudták ezt megfelelően kezelni, és ma is nagyon gyengén lát az egyik szemével, de a lányomnál szerencsére szemtapaszokkal sikerült feljavítani a lusta szemet. Én abban hiszek, hogy sok mindent örökölhetünk, de küzdeni kell a rossz minták, a betegségek ellen, ma már sokkal több eszközünk van erre, mint szüleinknek vagy nagyszüleinknek volt.”







