Egészség

Ezt az egy dolgot tegyük minden étkezés előtt, hogy beinduljon a fogyás

A fogyás érdekében sok mindenre képesek vagyunk, mégis azt szeretjük, ha minimális befektetéssel és lemondással érhetünk el látványosabb eredményt. Nos, ilyen szuper diéta nemigen létezik, főleg nem olyan, amelyik egészséges is. A dietetikusok azonban a segítségünkre lehetnek, ha egészségesen szeretnénk leadni a fölösleges kilókat. A szakemberek most ezzel a nagyon egyszerű és hétköznapi ötlettel rukkoltak elő: ezt az egy dolgot tegyük minden étkezés előtt, hogy beinduljon a fogyás.

Mit kellene (t)ennünk, hogy fogyjunk? Valószínűleg rengetegen tették már fel ezt a kérdést, és hasonlóan sokféle válasz érkezhetett rá. Hiszen mindenkinek a saját szervezete és életmódja szerint érdemes kiválasztania azt az étrendet, azt az edzésformát, amely majd a vágyott súlycsökkenéshez vezethet. A dietetikusok és étkezési tanácsadók felé is bizonyára sok hasonló kérdés érkezett már. A tengerentúlról érkezett egy nagyon egyszerű és hétköznapi válasz, ami még az egészségünknek sem árthat, vagyis megérhet egy próbát: „Amikor étkezéshez készülünk, ahelyett, hogy rögtön elkezdenénk enni, várjunk egy percet, és igyunk meg minden étkezés előtt körülbelül 5 deci vizet. Hogy ne felejtsük el, érdemes minden étkezéshez előre odakészíteni a vizespalackokat vagy vizeskancsót. Néhány nap múlva karcsúbbnak és kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat.”

Fotó: iStock.com/SanneBerg

Fotó: iStock.com/SanneBerg

Maya Feller táplálkozási tanácsadó szerint ez azért működhet, mert az étkezés előtt elfogyasztott víz teltségérzetet okoz, ami révén kevesebb ételt, kevesebb kalóriát viszünk a szervezetünkbe, vagyis kevesebbet eszünk. Bob Harper személyi edző is egyetért ezzel a módszerrel. Szerinte ráadásul a szomjúságot gyakran hajlamosak vagyunk összekeverni az éhséggel, és akkor is eszünk, amikor csak vizet kellene innunk, és elmúlna a frusztráló érzés. Ez a módszer abban is segíthet, hogy megfelelően hidratáltak maradjunk egész nap, megakadályozva ezzel az energiaszintünk csökkenését vagy a kellemetlen fejfájást.