Egészség

Emberi tempót diktál a vakvezető kutya

Októberben minden a látásról és a szemünk világáról szól. Ebben a hónapban van a látássérültek nemzetközi napja is. Egy megható történettel hívjuk fel a figyelmet a vakok és gyengénlátók helyzetére.

Sajátos helyzetbe kerülnek a vakok és gyengénlátók, amikor szeretnének beilleszkedni a társadalomba. Számos buktatóval kell megküzdeniük átvitt- és valódi értelemben is. Ebben segítenek nekik – többek közt – a vakvezető kutyák, akik nem csak segítőjük, hanem az egyik legjobb barátjuk is. Éppen ezért a látássérültek nemzetközi napja, közismertebb nevén a Fehér Bot Napja alkalmából egy megható történettel mondjuk el, hogy miként talál egymásra egy vak ember és egy segítő kutya. A világnapot azért tartják meg minden évben, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve a megoldást gondjaikra és beilleszkedésük útját a társadalomba. Ilyenkor a vakvezető kutyával közlekedők is ünnepelnek, és hálát adnak azért a csodáért, amit segítőjük és egyben közeli barátjuk ad nekik.

Dolly kutya kikepzőjével, Nyíriné Kovács Máriával. Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Írisz és Dolly történetét a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola osztotta meg velünk. Még csak egy hónapja találtak egymásra, de már nem tudnák a másik nélkül elképzelni az életüket. A szeme világát egészen fiatalon, egy betegség miatt elveszítő asszony története igazi tündérmese. Egymás iránt érzett szeretetük és ragaszkodásuk példaértékű. A kutyaiskola kiképzője volt a kapocs ember és kutya között most is, ahogy 25 évvel ezelőtt is.

“Az első kutyámat pontosan huszonöt éve kaptam ugyanattól a kiképzőtől, Nyíriné Kovács Máriától, akinek végtelenül hálás vagyok. Akkor még csak tizenöt éves voltam, de a saját lábamon álltam, ezért rám mertek bízni egy kutyát. Ez még a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola megalapítása előtt történt” – mondta a Mosonmagyaróváron élő Sáfrányné Kobli Írisz.

Nyíriné Kovács Mária így emlékszik vissza erre: “Akkoriban Írisz tizenöt éves volt – most ennyi idős a kisebbik lányom -, elmondtuk neki, hogy meg kell várni, míg betölti a 18. évét, hisz vakvezető kutyával közlekedni óriási felelősség. Már ekkor feltűnt, hogy sokkal érettebb gondolkodású, minden szava komoly, átgondolt volt”.

A beszélgetés után mindenki több kutyával sétált egy közeli járdaszakaszon, így Larryvel is többen mentek, de Mária nem látta azt az áttörést, amire számította, mindaddig míg Iriszre nem került sor. A séta első pillanatában, ahogy megszólította a kutyát, ahogy hozzáért, annyi szeretettel volt megtöltve, hogy Larry azonnal vezetni kezdte, az a kutya, aki addig szóba se állt senkivel. “Máig minden percére emlékszem ennek a találkozásnak, mely mindkettőnk életében meghatározó volt, hisz ő volt az első, aki korkedvezménnyel kapott kutyát, csakis azért, mert komoly, érett személyiség volt. Sokat kellett kilincselnem a feletteseimnél, hogy engedélyezzék ezt, mert én nagyon bíztam benne. Azóta is a szekrényemen van Larry fotója, csodálatos kutya volt” – mondta Mária.

25 év múlva ismét találkoztak

Eltelt 25 év. Írisz és Mária újra találkozott. “Az utóbbi időben egy nagyobb érzelmi viharba kerültem, és 2018 júniusában újra megkerestem Máriát, hogy szeretnék egy kutyát. Többször beszéltünk, közben a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola felmérte a helyzetemet, majd augusztusban kaptam a hírt, hogy találtak nekem egy segítőt, akit néhány hét múlva bemutatnak nekem. Folyton csak erre a fekete labradorra gondoltam, de nem mertem beleélni magam a dologba” – mesélte Írisz a kezdetekről.

Dolly kutya felajánlásként érkezett az alapítványhoz, mert a család élete fenekestül felfordult, amikor gyermekük beteg lett, és mivel jobb életet szántak a kutyának, mint a kertben várakozni egész nap, inkább felajánlották egy nemesebb célra. Mária kissé aggódott, hogy tetszik-e majd Írisznek az új kutya, vajon tudnak-e kötődni egymáshoz.

Dolly kutya. Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Az első találkozáskor, Írisz lakásán kiképzőnk ismét meglepődött: – Úgy járkált a lakásban, mintha ott lakna, majd lefeküdt a neki kikészített fekhelyre. Beszélgettünk, és egyszer csak a kutya felállt, majd Írisz lábára tette a fejét. Ekkor tudtam, hogy kiválasztották egymást.

Dolly kutya és újdonsült gazdája ezután sétáltak egy kört, vagyis „kipróbálták egymást”. Íriszt saját bevallása szerint nagyon meglepte a kutya magabiztossága, emberi tempója és az, hogy mellette maximálisan biztonságban érezte magát. “Egy álom volt Dollyval sétálni. Valami csodálatos érzés volt, ahogy kikerült minden akadályt a virágládáktól kezdve a ruhaállványokon és az építkezések gödrein át az úthibákig. Akkor már tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek. Még négyszer találkoztunk, mire végleg nálam maradhatott és mindketten igen boldogak voltunk ekkor. Azóta is szeretetet, nyugalmat és békességet tanít nekem. Nem kell pörögni, idegeskedni. Azt mondja minden nap: ráérünk gazdi, mindent megoldtunk! Soha nem gondoltam volna, hogy mindezt pont egy kutya fogja megtanítani nekem” – mutatott rá Írisz.

Írisz és Dolly az egymásra találás után. Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Írisz kutyásként azt is érzi, hogy az emberek másként reagálnak rá és a segítőjére. Ahogy mondja, két típusba sorolható emberekkel találkozik: az egyik csodálja és tiszteli a vakvezető kutyáját és vele örülnek ennek, míg a másik azt gondolja, hogy a kutyának az a dolga, hogy mindent megoldjon. Mosonmagyaróváron jelenleg rengeteg a lámpa, utakat és járdákat építenek a városban. Dolly azonban mindenkit meghökkentő magabiztossággal vezeti gazdáját az úton, és nem állíthat elé akadályt semmi.