Egészség

Veszélyben lehet az ötvenesek látása

Sokan vannak olyanok, akiknek látásromlása megelőzhető lett volna, ha időben orvosi kezelésben részesülnek. A világon egyre nő a látásromlással élők száma, akik elsősorban ötven év felettiek.

Október a látás hónapja, ahogy arról korábban már beszámoltunk. Ebből az alkalomból számos optikában ingyenes látásvizsgálattal várják a pácienseket. Így szeretné elérni a Magyar Látszerész Szövetség és a Magyar Optikus Ipartestület, hogy a megfelelő ellátásban részesüljenek azok, akik látásával probléma van.

Látásunkat rendszeresen ellenőriztetni kell. Fotó: shutterstock/Syda Productions

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig felmérést végzett, szintén a látásunkkal kapcsolatban. Arra jutottak, hogy világszerte legalább 2,2 milliárd ember küzd látásromlással vagy él vaksággal. Közülük legalább egymilliárdan olyan látásromlással élnek, amely megelőzhető lett volna, vagy még kezelhető. Ez utóbbira példa a szürke hályog, zöld hályog és az időskori látásromlás, amikor az olvasáshoz szükséges szemüveget használni. De a 2-es típusú cukorbetegséggel küzdőket is jelentősen érinti az, hogy látásuk egyre rosszabb lesz. Az ilyen betegek többségénél kialakul ugyanis a retinopátia. A jelentés szerint a látásromlással élők többsége 50 éven felüli. A szemüvegre szorulók egyre magasabb számához az is hozzájárul, hogy az emberek egyre több időt töltenek zárt térben és végeznek olyan, közelre látást igénylő tevékenységeket, amelyek miatt rövidlátókká válnak – idézte a jelentést az MTI.

A modern kor okozta látás romlás megelőzhető azzal, hogy rendszeresen megfelelő szakember segítségét kérjük és ellenőriztetjük látásunkat. De azzal is sokat tehetünk a szemünk világáért, ha olyan sok szabadtéri programot szervezünk, amennyit csak lehet. Az A-vitamin tartalmú ételek, például a sárga zöldségek, mint például a sárgarépa, sütőtök vagy az édesburgonya, rendszeres fogyasztása is sokat segíthet a szemünk épségének.szem