Egészség

Feketeleves az egészségedért

A kávézás az egészségünk számos területére pozitív hatással van - ezt az utóbbi időben számos kutatás bizonyította. A legújabb tanulmány szerint a bélrendszernek is jót tesz, erre bizonyíték is van.

Az elmúlt években napvilágot látott tanulmányok szerint a kávézás csökkenti – többek közt – a 2-es típusú diabétesz, bizonyos típusú rákok és a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát. A legújabb amerikai kutatás szerint pedig, amelyet a medicalxpress.com tudományos portálon tettek közzé, a rendszeresen kávézók bél mikrobiomja egészségesebbek, mint azoké, aki alig vagy egyáltalán nem isznak kávét.

Újabb ok arra, hogy kávézzunk. Fotó: shutterstock/kikovic

A kutatásban 34 olyan embert vizsgáltak meg és vettek a vastagbelükből mintát, akik naponta legalább két vagy több csésze kávét ittak legalább egy éven át. A vizsgálatok után arra jutottak a kutatók, hogy sokkal egészségesebb volt ezen emberek bélflórája, mint azoké, akik kevesebb ávét ittak, vagy egyáltalán nem is hörpintettek fel egy csészével sem. Azoknak a vastagbelében, akik legalább két kávét ittak naponta, a baktériumok egyenletesebben oszlottak el, gazdagabbak voltak a gyulladásgátló tulajdonságaikban is. Mindezen túl jóval kisebb valószínűséggel tartalmazták azt a baktériumtípust, amely az emésztési rendellenességekhez és az elhízáshoz köthető – tudatta az MTI.

A kutatók egyelőre nem tudják miként hat pozitívan a kávé a bélflórára. Arra tippelnek, hogy a koffein és a kávé más tápanyagai befolyásolják a baktériumok anyagcseréjét, és ez hat a szervezet működésére. Arról is meg vannak győződve, hogy a bél baktériumflórája nagyon fontos az általános egészség szempontjából.

“Úgy tűnik, hogy a bél mikrobiomja lehet a hiányzó láncszem az étrend és a krónikus betegségek előfordulása között” – mondta el Hana Kahleova, klinikai kutatási igazgató, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy nem csak a kávé segíthet az egészség megőrzésében. “Minden növény, ami természetes állapotában gazdag rostokban, polifenolokban és antioxidánsokban, segít a rák, a cukorbetegség és a szív és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben” – tette hozzá.

“Még mindig nem tudunk eleget arról, hogy a baktériumok és a testünk milyen kölcsönhatásban vannak egymással, és ez milyen hatást gyakorol az egészségünkre” – fogalmazott a kutatást vezető Li Jiao, a houstoni Baylor Gyógyászati Kollégium gasztroenterológiai professzora. A kutatás eredményeit az Amerikai Gasztroenterológiai Kollégium éves gyűlésén mutatta be San Antonióban. Egyúttal arra biztatta a kávézókat, hogy nyugodtan hódoljanak szenvedélyüknek.