Egészség

Magyarország a kevésbé fertőzött országok közé tartozik

Az AIDS elleni világnapjává nyilvánította december 1-jét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban. A célja, hogy felhívja a figyelmet a gyilkos kór elleni nemzetközi összefogás szükségességére.

Fontos tudni, hogy az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV vírus előidézte fertőzés utolsó szakasza. Ugyanakkor a HIV-vírusok szaporodása a szervezetben gyógyszerekkel eredményesen megakadályozható, a kialakult AIDS ezzel szemben máig gyógyíthatatlan. Éppen ezért fontos, hogy időben felismerjék a fertőzést, mert akkor sikeresen kordában tartható és a betegnek jó esélyei vannak a minőségi életre.

Fotó: shutterstock/Chinnapong

Nemcsak a rizikócsoportokba tartozóknak, hanem a védekezés nélkül szexuális kapcsolatot létesítő fiataloknak is el kellene menniük HIV-szűrővizsgálatra – hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-Pesti Centrum Kórház infektológus főorvosa pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorában – tudatta az MTI. A főorvos azt is elmondta, hogy a betegség akár 10-15 évig is tünetmentes, így felismerésére a szűrés az egyetlen lehetőség.

Magyarországon 1986 óta végeznek névtelen AIDS-szűrést, ezeken évente mintegy 200-300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak. A fertőzöttek jelentős része jellemzően a rizikócsoportokba tartoznak, amelyek a homoszexuálisok, prostituáltak, intravénás droghasználók. Ugyanakkor fontos tudni azt is, hogy Magyarország a kevésbé HIV-fertőzött országok közé tartozik. Az AIDS kezelésére pedig sokféle korszerű gyógyszer áll rendelkezésre.

Jelenleg csaknem 38 millió HIV-fertőzöttet tartanak nyilván a nagyvilágban. Csupán kétharmaduknak van lehetősége az antiretrovirális kezelésre. Vannak olyan régiók, ahol a járvány ismét erősödik.

Az ENSZ becslései szerint 2018-ban 1,7 millió ember fertőződött meg HIV-vírussal. A betegek közül 770 ezren haltak bele AIDS-szel kapcsolatos betegségekbe. Mindezeken túl csaknem a felére csökkent az AIDS halálos áldozatainak száma egy évtized alatt, köszönhetően az intézkedéseknek.