Otthon

Páratlan kocsival indul a Gyermekvasút

Különleges kocsival indul útjára hamarosan a Gyermekvasút. Az utasok Hűvösvölgy és Széchenyihegy között közlekedhetnek vele. Már pályára is állították - az egyébként rekorder - járművet.

Már a hűvösvölgyi járműtelepen várja az indulást a Gyermekvasút frissen felújított, egyedi festésű személykocsija. A közel 10 tonnás kocsiszekrényt Székesfehérvárról szállították vissza egy alapos felújítás után. A téli kocsi egyedi festést kapott. A külsejét borító grafika a kisvasutasok életét mutatja be. Célja, hogy a majd rajta utazó gyerekek kedvet kapjanak maguk is a gyermekvasutas munkához és jelentkezzenek a következő tanfolyamok egyikére.

Fotó: MÁV

Korszerűsítették a jármű világítását és így már led izzók adnak a korábbinál kellemesebb fényt. A fűtési rendszert is kijavították, a jobb hőszigetelés érdekében pedig az oldalablakok nyitása is megváltozott, így hideg időben is komfortosabbá válik az utazás.
A különleges kocsit egyelőre futópróbának vetik alá a bevetés előtt, de előre láthatóan december második felétől már utasokat is szállíthat.
A téli kocsi, másik három “kollégájával” együtt 1950-ben készült a GANZ-MÁVAG-ban. A hatvanas években Győrben még négy járművet gyártottak. Akkor épült a nyári forgalomra szánt nyolc nagy kilátókocsi is. A MÁV Vagon üzemében az elmúlt három évben már öt nagy kilátókocsit és az egyetlen kis kilátókocsit is felújították. Mi több újabb kocsi került a javítóműhelybe a különleges festésű után.