Egészség

Fertőzés miatt a hatóság azonnal intézkedett

Ismét fertőzés támadta meg a hazai állatállományt. A sertéspestis veszélye után most a szárnyasok kerültek veszélybe. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnal intézkedett.

Madárinfluenza vírus jelent meg a Komárom-Esztergom megyei Ács település melletti egyik nagy pulykatartó telepén. A felismerés után a Nébih azonnal megtette a szükséges intézkedéseket.

Azért, hogy a pusztító vírus ne terjedjen tovább az érintett gazdaság szárnyasait, mintegy 53 500 pulykát leölik. Továbbá szakemberek a gazdaság körül lévő minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek és szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

Fotó: shutterstock/ JFs Pic S. T

Mindezen túl az ország teljes területén elrendelte az országos főállatorvos, hogy kötelesek a gazdák a szárnyasok zártan tartását. Vagyis a baromfik nem érintkezhetnek szabadon élő madarakkal. Etetésüket, itatásukat és tartásukat szigorú szabályoknak megfelelő módon kell megoldani – közölte a Nébih az MTI-vel. A takarmányt szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz más állat ne férjen hozzá. Az alom tárolását szintén úgy kell megoldani, hogy elkerülhető legyen a vadmadarakkal történő érintkezés, lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva.

A fertőzést úgy vették észre, hogy egyre több szárnyas pusztult el hirtelen és egyre több példányon mutatkoztak a vírusfertőzés tünetei. A Nébih laboratóriumában pedig kimutatták és igazolták a kórokozó jelenlétét. A tenyésztő azonban nem várta meg a laboratóriumi vizsgálatokat, már a gyanú felmerülésekor elkezdte a szakszerű intézkedést a fertőzés terjedésének megakadályozására.

A Nébih laboratóriumában ezúttal a H5N8 altípusú madárinfluenzát mutattak ki. Ez a vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a szárnyasok között, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-benütette fel a fejét. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, ami 2016-ban volt jelen az országban.

A kimutatott H5N8 altípus eddig még nem terjedt át emberre, betegséget nem okozott Európában. A Nébih arra is felhívta a figyelmet, hogy a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.