Egészség

Magyar találmány segíti a súlyos szívbetegek gyógyulását

A legújabb technika segíti a szívbetegeket a Városmajori Szívklinikán. A rendszer magyar találmány és az Európai Szívgyógyászati Társaság hivatalos tudományos lapjában is bemutatták.

Mesterséges intelligencia segíti a szívelégtelenségben szenvedő betegek kockázatbecslését a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A rendszert a klinika igazgatója, Merkely Béla rektor vezetésével dolgozták ki, amely arra szolgál, hogy a betegek adatai alapján előre jelezze, ha a beteg a magasabb kockázati csoportba tartozik, vagyis ha várhatóan állapota a legsúlyosabbra fordulhat.

Face: shutterstock/ Micolas

A mesterséges intelligencia kifejlesztéséhez az elmúlt húsz év során pacemakert (CRT) kapó szívelégtelenségben szenvedő betegek adatait használták fel.

A szívbetegek harmada különlegesen rossz állapotban van, ugyanis a szívük kamráin belül ingerületvezetési zavar keletkezik. Ez pedig tovább rontja a szív pumpafunkcióját. Bár rajtuk sokat segít az úgynevezett cardiális reszinkronizációs terápia (CRT), amelyet a városmajori szívklinikán maga Merkely Béla honosított meg. Életminőségük és túlélési esélyük jelentősen emelkedik.

Mivel ez a betegség súlyos, így fontos kiszűrni a pacemaker beültetése után azon betegeket, akik a beavatkozás ellenére továbbra is a legveszélyeztetettebbek. Vagyis állapotuk bármikor válságosra fordulhat, sőt, akár a legrosszabb is bekövetkezhet. Azért fontos tudni róluk, mert rájuk még jobban oda kell figyelni, a beavatkozás után szorosabb utánkövetést igényelnek – magyarázta Tokodi Márton, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika PhD hallgatója és a publikált cikk egyik első szerzője.

Esetükben ugyanis komplexebb gyógyszeres kezelés, eszközös terápia és esetlegesen szívtranszplantáció is szükségessé válhat. Ez a nyomon követés adott esetben a várható élettartam további növekedését jelentheti ezen betegek számára – tudatta a klinika közleményében az MTI-vel.

Ebben a munkában ad jelentős segítséget a magyar kutatók által kifejlesztett mesterséges intelligencia, más néven: döntéstámogató rendszer. A legújabb projektről és annak eredményeiről az Európai Szívgyógyászati Társaság hivatalos tudományos lapjában számoltak be.