Egészség

Tégy meg mindent a fertőzés megelőzéséért

Hétről-hétre egyre többen fordulnak orvoshoz influenza szerű tünetekkel. Mostanra majdnem megkétszereződött a számuk a múlt hetihez képest. Ezért is fontosak az óvintézkedések.

Immár mintegy harmincezren küzdenek influenza szerű tünetekkel, ami annyit jelent, hogy az előző héthez képest 72 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma. Az ország minden pontján egyre több a beteg, akik közül legtöbben a 0-14 év közötti korosztályba tartoznak.

Fotó: shutterstock/fizkes

A beküldött és laboratóriumban megvizsgált minták azt igazolták, hogy a legtöbb esetben influenza A vírus okozta a megbetegedést – közölte jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ az MTI-vel.

A járványnak köszönhetően számos kórházban rendeltek el látogatási tilalmat. Az érintett kórházak listája az ÁNTSZ honlapján tekinthet meg.

Ahhoz, hogy a fertőzést elkerüljük, néhány alapszabályt érdemes betartani. Ha lehet kerüljük a tömeget, például a bevásárlóközpontokat. Ha mégis ott volna dolgunk előnyös, ha a gyógyszertárakban kapható szájmaszkot használunk. Csakúgy, mint a tömegközlekedési eszközökön.

Érdemes rendszeresen fertőtleníteni azokat a tárgyakat, amelyeket gyakran használunk. Akár a munkahelyünkön is például a vonalas telefont, billentyűzetet és egeret. Érdemes a közös polcon tartott bögrénket is elmosni minden használat előtt.

Kesztyűt, sapkát, sálat és lehetőség szerint a kabátot is legalább hetente ki kell mosni.

Természetesen sűrűn javasolt az alapos kézmosás. Piszkos kézzel ne érjünk az arcunkhoz.

Otthon a fertőtlenítés mellett javasolt a rendszeres szellőztetés is. Ugyanis a vírusok szaporodásának kedvez a fülledt levegő is.

Az étrendünkbe minél gyakrabban szerepeljenek zöldségek és gyümölcsök. Fontos a megfelelő folyadékpótlás és a rendszeres mozgás is.

Mindezekkel esélyünk lehet arra, hogy elkerüljön minket a fertőzés. Ha mégsem, akkor fontos, hogy kifeküdjük a betegséget ahhoz, hogy elkerüljük a szövődményeket.