Egészség

Szívátültetés helyett őssejt átültetés

Egyedülálló, kísérleti szívműtétet hajtottak végre japán orvosok. Ezzel olyan betegeken segíthetnek majd a jövőben, akik állapota olyan súlyos, hogy már a szívátültetésre várnak.

A különleges műtét során bármilyen más sejtté, szövetté átalakulni képes, úgynevezett indukált pluripotens (IPS) őssejtekből nyert szívizomszövetet ültette be. A beavatkozás egy klinikai vizsgálat része.

Fotó: shutterstock/Motortion Films

Azt szeretnék ezzel megtudni, hogy mindez mennyire hatásos és biztonságos a kezelés egy súlyos szívelégtelenségben szenvedő páciensnél – közölte az Oszakai Egyetem orvostudományi intézetének professzora, Szava Josiki. Azt remélik ugyanis a tudósok, hogy ezzel a kezeléssel kiválthatják a szívátültetést azoknál a betegeknél, akiknek más esélye már nincs a gyógyulásra.

A kísérleti őssejt átültetést összesen tíz olyan páciensen hajtják végre, akik iszkémiás kardiomiopátiában szenvednek. Vagyis olyan betegségben, amelyben a szív izmai nem jutnak elegendő oxigénhez érelzáródás miatt.

A sejtátültetések során olyan IPS-sejteket használnak fel, amelyeket a Kiotói Egyetemen tárolnak, így szeretnék csökkenteni a kilökődés kockázatát.

A sejtátültetéses módszert a tokiói Keio Egyetemen is tervezi elvégezni egy kutatócsoport. Ám ők egy másik szívbetegség, a dilatatív kardiomiopátia (kitugálos szívizom-elfajulás) kezelésére használnák.

A precedens értékű beavatkozást Szava Josiki már egy évvel ezelőtt szerette volna elvégezni, ám akkor kénytelen volt lemondani róla – tájékoztatott az MTI. Ugyanis az Oszaka térségét sújtó 2018 júniusi földrengésben megrongálódott az Oszakai Egyetemi Kórház, ahol az indukált pluripotens őssejteket növesztették.