Egészség

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket – mondta a miniszterelnök miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

„A védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat” – idézte Orbán Viktor szavait az MTI.

Dr. Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerdán kora este rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak.

Fotó: shutterstock/travelarium.ph

Eközben a Semmelweis Egyetem megerősítette, hogy az egyik iráni diák náluk tanult.

A koronavírusról hasznos tájékoztatókat már egyre több oldalon lehet látni, és érdemes minden pontját betartani. Az Országos Mentőszolgálat is erre hívja fel a figyelmet.

Eközben Olaszországban már száz fölé emelkedett az újfajta koronavírus halottjainak a száma a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatása szerint. Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője közölte, hogy a halálozási ráta 3,47 százalékos. Lucia Azzolina olasz oktatási miniszter bejelentette, hogy március 15-ig minden oktatási intézményben felfüggesztik a tanítást. Giuseppe Conte miniszterelnök szerint az intézkedés révén el akarják kerülni a kórházak telítettségét.