Egészség

Ma mindenépp figyelj oda erre a szervedre!

Kevés szó esik arról a szervünkről, amelynek ma világnapja van. Pedig nélkülözhetetlen és nagyon fontos odafigyelni az épségére. Ezért minden év márciusának második csütörtökén erre figyelünk.

Elsőként 2006-ban tartották meg a Vese Világnapját, azóta minden év márciusának második csütörtökét nevezte ki a Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre. Idén e március 12-re, vagyis a mai napra esik.

Fotó: shutterstock/SvetaZi

Magyarországon a lakosság tíz százaléka, csaknem egymillió ember szenved krónikus vesebetegségben, a betegek fele későn kerül szakorvoshoz. Kimondható, hogy a krónikus vesebetegség és az általa okozott szív- és érrendszeri betegségek előfordulása járványszerűen növekszik, a megbetegedések és a halálozások száma alapján már népbetegségnek számít. Éppen ezért fontos a krónikus vesebetegségekre történő figyelemfelhívás, a megelőzés és a betegség korai felismerése – tudatta az MTI.

A vese nem csak arra szolgál, hogy a vizeletet kiválassza, hanem részt vesz a vérnyomás szabályozásában. Felelős továbbá a vörösvérsejtek termelésében és nem utolsó sorban az egészséges csontozat megőrzésében. Ezért mérhetetlenül fontos a vesénket egészséges állapotban tartani.

Fontos tudni, hogy a vesét megtámadó betegségek sokszor észrevétlenek. Károsíthatja a vesénk funkcióját a dohányzás, a magas vérnyomás, az elhízás és a cukorbetegség is. Az sem tesz jót neki, ha olyan gyógyszereket szedünk, amelyeket akár el is hagyhatnánk.

Ezért is nagyon fontos az egészséges életmód és az odafigyelés. Veséinket ugyanis tönkre tehetik akár a kész ételek is, ahogy azt kutatók a közelmúltban megállapították.

Ugyanakkor élen járunk a veseátültetésben. Az ötezredik veseátültetést végezték el a napokban a Semmelweis Egyetemen.