×

Egészség

Koronavírus: vizsgálják a gyógyultak vérsavóját - ez lehet a gyógyszer

A koronavírust már legyőzött és meggyógyult emberek vérével kísérletezik a a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratórium. Ebben lehet ugyanis a gyors gyógyulás kulcsa.

Azoknak a vérében, pontosabban vérsavójában, akik felépültek a koronavírus fertőzésből, megtalálható a vírus leküzdésére szolgáló természetes ellenanyag. Ezt az anyag véd az újrafertőzéstől és ezt szeretnék felhasználni más fertőzöttek gyors gyógyulásához – mondta el a labor vezetője Kis Zoltán az M1 aktuális csatornán, akinek szavait az MTI is idézte.

Fotó: shutterstock/OrelPhoto

Ugyanakkor még számos nyitott kérdés van, amire a magyar szakembereknek választ kell kapniuk. A laboratóriumban azt kutatják, mennyi ellenanyag termelődik, és az meddig marad meg a szervezetben. Ugyanis arról még nincs pontos adat, hogy valójában mennyi ideig marad meg a szervezetben, de egyes feltételezések szerint egy évig vagy akár még tovább is fellelhető.

Még az is kérdés, hogy mennyi ellenanyagot termel a gyógyultak szervezete, mert ez sem feltétlenül ugyan annyi vagy épp elégséges ahhoz, hogy gyógyászati célra felhasználják. Éppen ezért olyan gyógyultakat kell keresni, akiknek a vérsavójában sok vírusellenes anyag van. Ugyanis az ő vérsavójukat lehetne felhasználni a súlyos betegek kezelésére.

A laborvezető elárulta azt is, hogy több vakcinát tesztelnek az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján. Ezek egy része az úgynevezett egyes fázisban tart, amely annyit jelent, hogy ártalmatlansági vizsgálatokat végeznek rajtuk. Vannak olyan kikísérletezett vakcinák is, amelyek már az úgynevezett kettes fázisnál tartanak.

Ugyanakkor a labor vezetője óva intett a korai örömtől, mert a biológiai folyamatokat nem lehet sürgetni. Éppen ezért nem várható, hogy pár hónapon belül forgalomba kerülne egy hatásos vakcina.