Egészség

Egy jó kaporszósz gyógyít is

Mostanában már lehet szedni a zsenge fűszernövényt a kertekben. Ám nem csak ízesíti az ételeinket és savanyúságainkat, hanem remek gyógyhatásai is vannak. Érdemes bevetni, amikor szükséges.

A kaprot elsősorban az ízéért szeretjük és használjuk, pedig kitűnő gyógynövény is egyben. Számos gyógyhatása van, amelyet érdemes kihasználni.

Fotó: shutterstock/Chamille White

Amennyiben virágából teát készítünk, úgy kiváló emésztést serkentő szert kapunk. Mindezek mellett segít akkor is, ha felfúvódással küzdünk, de bélféreg űző hatása is ismert. Ugyanakkor segít az álmatlanságon is. De itt még nem ért véget gyógyhatásainak sora, ugyanis fejfájás esetén is sikerrel bevethető. Tudták ezt már az ókori egyiptomiak is, ők is erre használták a kaprot.

Mindezen túl köhögés esetén is jó hatással lehet, csakúgy, mint akkor, ha épp vízhajtóra volna volna szükségünk. Használhatjuk a magját is, amennyiben a gyógyhatására volna szükségünk. Ebben az esetben érdemes porrá őrölve bevetni.

Mindezen tulajdonságai miatt érdemes nem csak teaként fogyasztani, hanem az ételeinkbe is bele főzni, mint fűszert. Például a túrós rétes elmaradhatatlan hozzávalója, csakúgy, mint a tökfőzeléké, de egy jó kapor szósz is finom különböző sült húsok mellé. Arról se feledkezzünk meg, hogy a savanyúságokban is nélkülözhetetlen az íze és a gyógyhatása ott is megtalálható lehet.

A kapor termesztése nem kíván különleges előkészületeket. Elég csak a virágágyásba vagy a növekvő zöldségek közé szórni a magját. Mindezek után annyi a teendő vele, hogy leszedjük a kinőtt zsenge részeit és hagyjuk, hogy kivirágozzon, majd magokat teremjen és szétszórja. Ettől kezdve minden évben lesz a háztartásuk számára, sőt még ajándékozni is elég kaprunk.