Egészség

Több szer együttes kombinációja lehet majd hatékony a koronavírus ellen

Arról, hogy miért veszélyesebb az új koronavírus, mint a spanyolnátha és hol tartanak a vakcina valamint gyógyszer gyártásban a tudósok Jakab Ferenc virológus beszélt a Kossuth Rádióban.

Sokan azt mondják, hogy a koronavírus legfeljebb olyan, mint az influenza és sehol sincs a spanyolnáthához képest. Ám nem így látja Jakab Ferenc virológus a Pécsi Tudomány Egyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának vezetője. Véleménye szerint ez a vírus legalább olyan veszélyes, mint a spanyolnátha vagy veszélyesebb is. Ugyanis több friss tanulmány szerint több szervi elégtelenséget is okoz ez a vírus, nem csak a légúti rendszert és a tüdőt károsítja. Vagyis komplexebb betegséget okoz, mint egy influenza – mondta el a virológus a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.

Fotó: shutterstock/Mongkolchon Akesin

Azt is hozzá tette, hogy a spanyolnátha idején háború dúlt és legyengült immunrendszerrel éltek az emberek és az egészségügyi ellátás sem volt olyan, mint most. Ezeket összevetve a koronavírus javára dől a mérleg ebben a kérdésben.

Vakcina nélkül nem lesz siker

Azt is elárulta, hogy véleménye szerint nem múlik el, vagy áll meg a koronavírus-fertőzés magától. Ehhez szükség van a megfelelő vakcinára is.

A napokban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt prognosztizálta, hogy legfeljebb két évig tarthat a koronavírus-járvány. Jakab Ferenc ugyanakkor bízik abban, hogy nem kell minderre két évet várni, mert hamarabb megszületik a hatékony védőoltás. Elmondta, hogy már előrehaladott a vakcina fejlesztése Amerikában, Angliában és Kínában is. A legtöbb helyen már a második fázisban tartanak, de olyan is előfordul, ahol már a harmadikban, vagyis már nagyobb számú, néhány ezer résztvevőkkel tesztelik. A virológus véleménye éppen ezért az, hogy néhány héten belül biztosan lesz megint egy vakcina.

Azt is megjegyezte, hogy az orosz bejegyzett vakcináról továbbra sem tudni semmit. Semmilyen tudományos fórumon nem jelent meg róla semmi. A kutatók is csak annyit tudnak, amelyet az orosz kollégáik közkinccsé tettek, de ettől persze még működhet a véleménye szerint.

A betegséget enyhítő gyógyszer már van és lesz is

Több olyan kutatás is folyik, amely a már megbetegedettek gyors és maradéktalan gyógyulására fókuszál. Vagyis gyógyszereket fejlesztenek a koronavírus fertőzötteknek.

Minderre azért is szükség van Jakab Ferenc szerint, mert vannak olyan országok, ahol már megállíthatatlan a vírus és inkább a terápiára kell fókuszálni, mint a megelőzésre. Ilyen például Amerika. Ennek ellenére meg kell tenni mindent a járvány megakadályozására, megelőzésére.

Az Európai Bizottság az unió területén engedélyezte már az ebola kezelésére gyógyítására használt anyagot, a remedesivirt. A virológus is tesztelte és valóban működik, drasztikusan csökkentette a vírus szaporodó képességét a sejtekben.

Magyarországon tesztelik, éppen Pécsen az azelasztin nevű hatóanyagot, amely egy általánosan használt antihisztamin orrspray alapanyagaként használják jelenleg. A virológus beszámolt róla, hogy a hatóanyag laboratóriumi körülmények között igen jó hatásfokkal csökkentette a vírus szaporodását. Teszteket egyelőre még csak labor körülmények között végeztek, most jönnek majd a klinikai kísérletek, amelyen egy osztrák partnerrel dolgoznak.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e olyan gyógyszer, amelyet koronavírus-fertőzés esetén csak beveszünk egy gyógyszert és gyorsan meggyógyulunk azt válaszolta: véleménye szerint több szer együttes kombinációjával lehet majd meggyógyulni csak a betegségből.