×

Egészség

Van értelme a csuklásnak?

Nincs olyan ember a földön, aki ne élte volna át ezt a kissé nevetséges érzést, mikor a rekeszizom-rángatástól fura hangokat adunk ki. De a csuklás pontos biológiai hasznát eddig egy szakértő sem tudta megmagyarázni.

A legtöbb tudományos vélemény egyetért abban, hogy a csuklásra alapvetően nincs szükségünk. Ehelyett az okát inkább a több százmilliós evolúcióval magyarázzák.

Fotó: shutterstock/B-D-S Piotr Marcinski

Velünk maradt ez a képesség, abból az időből, amikor még ebihalak voltunk
2003-ban a Christian Straus vezette kutatócsapat felfedezte, hogy az ebihalak fejlődésük egy bizonyos szakaszában, amikor már kifejlődött a tüdejük, de még kopoltyúval is rendelkeznek, hasonlóan csuklanak, mint az emberek.

A téma szakértőinek többsége ma úgy gondolja, hogy bár a fejlődés során sok faj elvesztette kopoltyúját, az azokat kontrolláló agyi körök nem tűntek el. Mivel az agytörzs evolúciója még az őshüllők kifejlődésének idején kezdődött, valószínű, hogy a leadott jelek most is ugyanazok, mint 370 millió éve voltak. Csak kopoltyúnk nincs már, emiatt sincs túl sok értelme ennek a képességünknek.

Egyetlen haszna van a csuklásnak
A csecsemők nyelési mechanizmusa még nincs tökéletesen kifejlődve. A csuklás pedig segítheti a szopást, illetve a nagyobb tejmennyiség lenyelését.

Hogyan mulasszuk el?
A legjobb módja, hogy elmulasszuk a csuklást, a légzés visszatartása. Ilyenkor ugyanis nő a vér széndioxid szintje, amitől megváltozik a tüdő savbázis egyensúlya. Ettől pedig gyengül az idegek működése, és a rekeszizmok is megnyugodhatnak.