×

Egészség

Ellenőriztesd látásod! Most ingyen megteheted

Egy nem megfelelő szemüveg kárt tehet a látásunkban, ráadásul ami fáradékonyságot, fejfájásos panaszokat, általános rossz közérzetet is okozhat. Ezért is fontos évente ellenőriztetni szemünk állapotát.

Pedig a szemüveget viselők jelentős része elhanyagolja az ellenőriztetést és évekig hordja ugyanazt az okulárét – tapasztalta a Magyar Látszerész Szövetség.

Fotó: shutterstock/Pixsooz

Látásunkat a modern technika is veszélyeztetheti

De nem csak ezért érdemes évente megvizsgáltatnunk a látásunkat, hanem azért is, mert a látáromlás, akár komolyabb betegség előjele is lehet. Így azoknak is tanácsos ilyenkor megvizsgáltatniuk látásukat, akiknek eddig nem voltak panaszaik. Már csak azért is, mert a szabadban az UV-sugarak, a munkahelyeken pedig a számítógépek által kibocsátott kék fény is ronthatja a látásunk.

Húsz perc és minden kiderül

Éppen ezért minden év októberében megrendezik a Látás hónapját.

A kezdeményezés keretében az optikákban ingyen megvizsgálják a jelentkezők látását, szemüvegét és ellátják a szükséges és hasznos tanácsokkal. Egy ilyen vizsgálat mindössze húsz percig tart, de ez után biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő módon gondoskodtunk a szemünkről.

Idén tovább tart a kampány

Idén is megrendezi a kampányt a Magyar Látszerész Szövetség, de a járványhelyzetre való tekintettel egy kis változtatással – tudatta az MTI. Ugyanis azért, hogy elkerüljék az optikákban a zsúfoltságot és minden páciens után megfelelően fertőtleníteni tudjanak meghosszabbítják az időtartamot egészen az év végéig. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy ingyenes kupont letölteni, majd bejelentkezni az általunk kiválasztott optikába. Ott pedig adnak nekünk egy időpontot.