Egészség

Ne rettegj a fogorvostól!

Fogorvoshoz kellene mennem, de nagyon félek – ismerős? Sokan vannak ezzel így.

Vannak olyanok – talán te magad is közéjük tartozol -, akik annyira félnek a fogorvostól, hogy inkább el sem mennek kezelésre, bármilyen fontos is lenne. A rettegés egyik általános oka a fájdalomtól való félelem. A másik, hogy az ember úgy érzi, miután hátradöntötték a fogorvosi székben, hogy nem tud védekezni fájdalom esetén. További probléma lehet, hogy a fogorvos mozdulataival tisztában van az ember, de azt nem tudja, hogy mi történik a szájában.

Fotó: shutterstock/pathdoc

Számos tanulmány kimutatta, hogy négyből három ember fél a fogorvostól. Az egyikben a mintegy 6000 válaszadó több mint 40 százaléka bevallotta, hogy elhalasztotta a fogorvos látogatását a félelem miatt, amíg nem voltak erős fájdalmai. Ugyanakkor minden huszadik ember annyira fél, hogy akkor sem fordul fogorvoshoz, ha már erős fájdalmai vannak.

Van azonban megoldás a félelem legyőzésére

Már dolgoznak olyan fogorvosok, akik pszichoterápiás szakképzettséggel is rendelkeznek, és számos stratégiát ismernek a szorongás megszüntetésére. De szakképzettség nélkül is alkalmaznak technikákat a páciens megnyugtatására: a félelem csökkentésének egyszerű módja ugyanis a figyelemelterelés. Ez jól működik zenével, még jobban a filmekkel: mindkettő elnyomja a (például) a fúrógép zaját, és eltereli a figyelmet a beavatkozástól.

Más orvosok a páciens képzeletét dolgoztatják meg a beavatkozás közben, például azt kérik, csukd be a szemed és képzelj el egy zöld rétet. Sétálj egy fához és szagold meg a leveleit… Sőt, vannak olyan fogorvosok is, akik hipnózist alkalmaznak.

Altatás

Ám ha sem a figyelemelterelés, sem a hipnózis nem segít, megoldás lehet az altatás – azt Magyarországon általában csak magánintézményekben lehet kérni.
A fogászati kezelésnek azonban a mai modern körülmények között már nem szabad fájdalmasnak lennie – ha ebbe belegondolsz, talán az is enyhít a félelmeden. Még a rettegett érzéstelenítő injekció is elviselhető, ha a fogorvos előzőleg érzéstelenítő spray-vel permetezi be a szúrás helyét.