×

Egészség

Öt szuper hazai bringaút az aktívan nyaralóknak

Egyre többen választják a pihenés aktív formáját a hétvégéken vagy akár a nyaralás alatt, hiszen kisebb-nagyobb tájegységek felfedezésének legjobb módja, ha biciklire pattanunk. A hirado.hu öt olyan bicikliutat mutat be, amelyeket akár egy hétvége alatt is körbejárhatunk két keréken.

Öt magyarországi kerékpárút, azok megállóhelyei, szervizei, biciklibérlésre alkalmas helyei és egyéb hasznos tudnivalók (hirado.hu grafika)

A grafikont nagyobb méretben ide kattintva nézheti meg (Forrás: hirado.hu)

Alábbi grafikonunk az egyes tavak bicikliútjait, szervizeit, biciklibérlési helyeit és ajánlott megállóit jelöli.

 

Magyarországon a biciklizés egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és szerencsére hazánkban a bicikliutakból nincs hiány. Az ország legszebb kerékpárútjai között könnyű és nehéz, gyerekeseknek és kezdőknek, illetve gyakorlott bringásoknak ajánlott útvonalak is megtalálhatók. Mindegyik út más és más, hiszen némelyik jól kiépített, akadnak zegzugos ösvények vagy éppen kevésbé forgalmas közutak, de egy közös van bennük, hogy csodás tájakon vezetnek keresztül, ahol kis túlzással kilométerenként érdemes lenne megállni a látvány kedvéért.

Összegyűjtöttük az öt legismertebb tóközeli bicikliutak látványosságait, kerékpárkölcsönzőit, -szervizeit, valamint a tavak szabadstrandjait – Íme öt remek lehetőség a nyaralásokhoz.

1. Balaton

A Balaton körbetekerése talán a legnépszerűbb bringás program Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen nem kell hozzá túl nagy tervezés, és bármikor lehet csobbanni egyet, és nem utolsó szempont, hogy tekerés közben a Balaton panorámája tárul elénk.

A mintegy 200 kilométeres távot leginkább egy háromnapos hosszú hétvége vagy nyaralás alatt lehet kényelmesen megtenni. Nem kell félni, hiszen nagy része kitáblázott kerékpárúton és alacsony forgalmú utakon vezet, és egy-két rövidebb szakasztól eltekintve, szinte teljesen körbeöleli a tavat a bicikliút, így a kerékpározás szabályait betartva gyerekekkel is bátran teljesíthető.

A szintkülönbség alig 100 méter, így akik ritkán pattannak nyeregbe, azoknak sem okozhat gondot.

Helyek, ahol érdemes megpihenni utunk során, és még biciklit is bérelhetünk:

A Balaton körül számos szabadstrand várja a csobbani vágyókat, a hirado.hu pedig tíz szabadstrandot ajánl, ahol ingyen élvezhetjük a magyar tengert a forró nyári napokon.

2. Velencei-tó

Ha a Balatont körbetekerni túl nagy falatnak tűnik, vagy szimplán csak nem akarunk a nagy tömegben – ami nyáron jellemzi a magyar tengert – tekerni, akkor remek biciklis alternatíva lehet a tőle nem messze eső Velencei-tó.

A tavat egy körülbelül 30 kilométeres kerékpárút öleli körbe, és egyenletes és egyszerű tekerést kínál. A tó két keréken, kényelmes tempóban, néhány pihenővel három–három és fél óra alatt körbetekerhető, és hosszát már csak a pihenők száma növeli, hiszen természetesen akadnak pihenőhelyek és vendéglátóhelyek is, ahol a nyári melegben kicsit kifújhatja magát az ember, és elrejtőzhet a tűző napsütés elől. A túra különösebb fizikai felkészültség nélkül teljesíthető, így bátran neki lehet vágni egyedül, barátokkal vagy akár családdal is.

A tavat számos módon lehet megközelíteni. Azok, akik vonattal érkeznek a tóhoz, Velence, Velencefürdő, Gárdony vagy Agárd is megfelelő leht az induláshoz, de ha autóval is megközelíthető a tó bármelyik pontja a kerékpározás megkezdéséhez. A túrát bárhonnan indíthatjuk, azonban könnyebbséget ad, ha az óramutató járásával megegyező irányba haladunk.

Bringabérlésre is van lehetőség a Velencei-tónál.

Helyek, ahol érdemes megpihenni utunk során

  • Pákozdi emlékmű
  • Madármegfigyelő torony
  • Sarvajc kereszt és kilátó
  • Bence-hegyi kilátó

3. Tisza-tó 

A 2020-ban átadott kerékpárútszakasz és kerékpáros híd megépítése óta ez a kör Magyarország talán legjobb és legbiztonságosabb kerékpárútja, ahol a sík terepnek köszönhetően a kezdő bringások is jól érzik magukat. Száz turistából 68 bringázik ebben a régióban, a levegő csodás, a természetközeliség pedig úgy adott, hogy közben még strandolni is lehet.

A nagy kör 95 kilométer, míg a kis kör 70 kilométer hosszan halad. A túra nagyjából háromés fél óra alatt teljesíthető lenne, de szinte biztos, hogy ennél jóval több időt vesz igénybe, hiszen a környék szépsége úton-útfélen pihenőre csábít.

Helyek, ahol érdemes megpihenni utunk során

  • Abádszalók
  • Tiszafüred
  • Poroszló
  • Sarud
  • Tiszanána

Azok se aggódjanak, akik a biciklijüket nem tudják levinni a Tisza-tóhoz, ugyanis biciklibérlésre is van lehetőség.

4. Fertő tó

A 133 kilométeres távot egy felkészült kerékpározó akár egy nap alatt is megteheti, de ha kényelmesebb tempó mellett döntünk, egy hétvége kiváló lehetőség a táj aktív megismerésére.

A Fertő vidékének páratlan az élővilága, ezért aki alaposan szeretné felfedezni ezt a csodás természeti környezetet, annak a legtökéletesebb választás a kerékpár. A tó nagyobb része Ausztriához tartozik, de a körbetekerésének így sincs semmi akadálya, ugyanis végig jól kiépített kerékpárúton tekerhetünk.

A határon átnyúló túra a hatályos járványügyi helyzetnek megfelelően látogatható.

Biciklibérlésre is van lehetőség a tó körül.

Helyek, ahol érdemes megpihenni utunk során

  • Fertőd – Esterházy-kastély
  • Nagycenk – Széchenyi-kastély
  • Ruszt – ódon belváros, borospincék
  • Balf – fürdő
  • Neusiedl am See – kikötő, kilátás

A tó megközelítése vonattal Sopron vagy Nagycenk vasútállomásnál, autóval Budapest vagy Bécs felől az M85 gyorsforgalmin Nagycenk vagy Sopron-Kelet lehajtónál.

5. Tatabányától Tatáig az Által-ér völgyében – hivatalosan is ez a legszebb kerékpárút

2020-ban első alkalommal hirdették meg Az év kerékpárútja pályázatot, amelyen az Által-ér völgyi kerékpárút Tatabánya és Tata közötti szakasza nyerte el az első helyet. A 21 kilométeres út csodálatos környezetben vezet: a patak töltése és a háttérben húzódó Gerecse látványa tökéletes hátteret ad a kerékpártúrához, amely közben a tanösvények környékén és Vértesszőlős őskori leleteinek kedvéért is érdemes megállni.

Biciklibérlés lehetősége a túrához.

Helyek, ahol érdemes megpihenni utunk során

  • Derítő-tó
  • Kálváriadomb (Tata)
  • Vértesszőlős

Praktikus tanácsok biciklitúrához:

  • Ételt, italt, esőkabátot és egyéb felszerelésünket biciklistáskában vigyük magunkkal, ne hátizsákban.
  • A bicikli felszereltségéhez hozzátartozik az elülső (fehér) és hátsó (piros) lámpa, a küllőkön a sárga fényvisszaverők, illetve a csengő is.
  • Néhány alapvető szerszám is legyen nálunk, hogy egy defektet vagy váltóhibát mi magunk is meg tudjunk javítani, hiszen nem lesz mindig a közelben szerviz.
  • A saját kerékpárral érkezőknek mindenképpen azt javasoljuk, hogy a tekerést megelőzően látogassanak el egy szervizbe, és nézessék át a kétkerekűt.

 

A címlapfotó illusztráció.