×

Egészség

Amit annak élünk meg, az igenis trauma

Van, aki nem tudja magát túltenni azon, hogy testvére született, hogy kiskorában a család elköltözött a jól megszokott környezetből, vagy hogy éppen iskolát kellett váltani, elszakadt egy gyerekkori barátjától. Mások egy súlyosan bántalmazó vagy elhanyagoló közegben megélt gyermekkor után is képesek viszonylag normális, kiegyensúlyozott, olykor még boldog életet is élni.

Már maga a megszületésünk, anyánk testéből való kiszakadás is egy komoly trauma lehet. Először a huszadik század elején Otto Rank osztrák pszichoanalitikus kezdett el foglalkozni a születési trauma fogalmával. Míg Freud az Ödipusz-komplexust tette minden neurózis és lelki probléma forrásává, addig Rank arra gyanakodott, hogy valami korábbi konfliktus állhat a háttérben.

Minden összezavarodik (Fotó: illusztráció pexels.com)

A születés komoly megrázkódtatás mindenkinek, még ha simán és komplikációmentesen zajlik is le.

Egy biztonságos közegből, ahol minden igénye (ideális esetben) tökéletesen ki van elégítve, egy sokkal bizonytalanabb világba szakad, ahol meg kell tanulnia kommunikálni az igényeit, mely az első időkben általában igencsak nehézkes. Ez az élmény aztán a tudatalattinkban végigkíséri az egész életünket: ha jó, akkor az, ha pedig rossz, akkor a negatív érzelmeink lesznek túlnyomó többségben.

Trauma mindenkit ér

Sajnos a legtöbben nem kerülhetjük el, hogy életünk során olykor igen súlyos események elszenvedői legyünk. Lelki traumának az olyan eseményeket nevezzük, amelyek hatására a pszichikum rendkívül erős izgalomba kerül, annak levezetése vagy feldolgozása a szokásos módon nem sikerülhet, így tartós zavar keletkezik.

Érdekes, hogy külső és belső ingerek egyaránt lehetnek traumatikusak, és minden attól függ, az egyén hogyan értékeli a vele történteket – olvasható Hárdi István A lélek egészségvédelme című kiadványában. Tehát a trauma nem abszolút, hanem relatív.

Egy ilyen súlyos esemény hatására a világ bizonytalan hellyé változik egy felnőtt számára is, hát akkor még egy  gyereknek! Nyomot hagy, és olykor teljesen megváltoztatja azt, akik előtte voltunk.

És ahogy nincs két egyforma sérülés, úgy nem létezik két egyforma feldolgozás sem: egyeseknek könnyebben megy, és viszonylag ép ésszel képesek átvészelni a legnagyobb katasztrófákat is, mások viszont a megrázkódtatáson nem képesek túltenni magukat, és egy életen át sérült vadként róják a köröket. Van, hogy az utóhatások is borzalmasok, és megnehezítik vagy végképp ellehetetlenítik az életet.

Fájdalom (Fotó: illusztráció pexels.com)

Az enyhülés időszaka

A trauma, amely ér minket, nem olyan, mint egy hiba, amit elkövetünk, majd később, ha leülepedett, tanulhatunk belőle, nem. A trauma megtörténik velünk, és hosszú időbe telik, amíg feldolgozzuk, ha egyáltalán képesek vagyunk rá.

De sokat segíthet idővel, ha már úgy érezzük, képesek vagyunk rá, ha valamiféle segítő tevékenység után nézünk, esetleg olyan emberek mellé állunk, akik frissen élték át, amit mi is. A mások felé fordulás segít a feldolgozásban, fontosnak, hasznosnak, tevékenynek érezhetjük magunkat általa, kibeszélhetjük a még esetleg belénk szorult fájdalmainkat.