A csend nemcsak a zaj hiánya, hanem egy nyitott állapot, egyfajta várakozás: válaszra, megértésre, egy szóra, Isten szavára – erre emlékeztet a Dunán szombat délutánonként látható Jézus és… című műsor első epizódja.

Tapolyai Emőke (Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)
A Mező Misi műsorvezetésében népszerűvé vált gondolatébresztő sorozat valamennyi része után Tapolyai Emőke, klinikai- és pasztorálpszichológus ad választ a nézőkben felmerülő kérdésekre. A csend témájához kapcsolódva, a legtöbbeket a magányosság és az egyedüllét fogalma érdekelte, illetve a kettő közötti különbség. A szakértő leszögezte, el kell különíteni a két kifejezést, hiszen míg az egyedüllét egészséges dolog, addig a tartós magány nem.
„Az egészséges ember egyik vonása az, hogy tud egyedül lenni, és abban jól is tudja magát érezni. De a kapcsolatnélküliség, meg tud betegíteni, kihat az egészségünkre. A magány káros, mert akkor valaki meghitt kapcsolatok hiányában van. Nincsenek körülötte olyan emberek, akikkel megoszthatja önmagát, nemcsak a fájdalmát vagy nehézségeit, hanem az örömét sem. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, kell, hogy legyenek egészséges kapcsolataink”
– hangsúlyozta a szakértő. A Facebookon is elérhető videóban gyakorlati tanácsokkal is szolgál mindazoknak, akik a magányosnak érzik magukat.
„Tehetem, hogy először is megtanulok magamban békességben lenni, kibékülni a saját életemmel, múltammal, jelenemmel, és nyitok az emberek felé. Megtanulom őket megérteni, tisztelni és bízni bennük. Ahogyan elindulok magamból kifelé, közben fölfele is nyithatok, és kapcsolódhatok Istennel. Megismerhetem őt, megtapasztalhatom a felém áradó szeretetét, amellyel könnyebb magunkat és másokat is elfogadni”
– fogalmazott Tapolyai Emőke.
A pszichológus hozzátette, minél mélyebbre, meghittebb szintre megyünk a kapcsolatainkban, annál jobban távolodunk majd a magányunktól.
Az aktuális epizódok után a közmédia online felületein várja a nézői kérdéseket Tapolyai Emőke, klinikai- és pasztorálpszichológus.
Jézus és… – 2. évad – új epizódok szombatonként 16:05-től a Dunán.
A sorozat korábbi részei és további vallási témájú tartalmak elérhetők a közmédia Bizony, Isten! videócsatornáján.
Kiemelt fotó: Ridikül/Tőke Béla