Egészség

Csak óvatosan a koffeinnel!

Sokan gőzölgő kávéval kezdjük a napot, és ezzel nincs semmi baj. De amikor a feketét már úgy isszuk, mintha üdítő volna, akkor már gondok vannak. Nyomot hagyhatnak a közérzeteden és egészségeden.

A dietetikusok szerint a legjobb, ha a napi koffeinbevitel nem éri el a 300 mg-ot. Ez pedig körülbelül 3 kávénak felel meg, amiről most azt gondoljuk, hogy bőven elegendő. Ám, ha megvizsgáljuk egy napunk, meglepődnénk, hogy sokunk meghaladja ezt a számot. Vannak, akik észre sem veszik, hogy akár két presszót is megisznak egy órán belül, csak a kellemetlen mellékhatásait tapasztalják. Ezért is nagyon fontos, hogy megtudjuk, milyen következményekkel járhat, ha gyakran túllépjük a napi javasolt adagot.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Heves szívdobogás, szívritmuszavar
A koffein legfőbb hatása, hogy felgyorsít. Ezzel együtt az anyagcserét, a vesét, a májfunkciókat és a szívdobogást is felpörgeti. Utóbbi pedig azért nagy gond, mert a szervezet próbálja felvenni a versenyt a gyorsabb tempóval, de mivel nem ehhez van szokva, így több kárt okoz, minthogy megérje az éberség ideiglenes állapota.

Kiszáradás
Ha sötétsárga, barnás színű vizeletet tapasztalsz, az általában a túl sok kávé okozta kiszáradás egyik jele lehet. A kávé ugyanis erőteljes vízhajtó, ami pedig nagyon veszélyes lehet, ha nem iszunk elég vizet mellé. Ez a folyamat persze csak nagyon extrém esetben, 500 mg koffein fölött indul be, de kis mértékben is egészségtelen, ha folyton vízhajtóval terheljük a szervezetünket.

Inszomnia
A koffein felszívódási ideje nagyon lassú, ami azt jelenti, hogy a szervezetben marad akár 6 órán keresztül is, így hatással lehet az elalvásra is. Érdemes tehát azt az utolsó délutáni, kora esti kávét kihagyni, vagy lecserélni koffeinmentes változatra. Ha este 10-11 között szoktunk lefeküdni, akkor a délután 5-től elfogyasztott kávé akár még két órán át hatni fog.

Szorongás
Ha sokszor tapasztalod a nyugtalanságot, az izzadó tenyereket, vagy akár az erős stressz rohamokat, és az időszakos depressziót, annak akár a koffeintúladagolás is állhat a hátterében. A koffein ugyan is gátolja az adenozin agyba jutását, ami egy stresszgátló nyugtató hatású neurotranszmitter. A koffein emellett serkenti a mellékvese stresszhormon-termelését, például az adrenalinét, ami növeli a pulzusszámot, ettől pedig akár teljesen indokolatlanul is idegesnek érezheted magad tőle.

Égő gyomor
Sajnos a sok kávé akár savas refluxot is okozhat gyomorban, ami annyit tesz, hogy a nyelőcső végén találhat izom, átengedi a gyomorsavat, ami folyton visszalökődik, ez persze nagyon fájdalmas égető érzést kelt a rekeszizom táján. A koffein pont a nyelőcső záróizmát lazítja el, ami azt eredményezi, hogy a savas váladék elindulhat visszafelé a nyelőcsőben.

Igyekezzünk tehát tartani a napi 3 csészényi adagot. Ha nagyon megkívánjuk a kávét válasszuk a koffeinmentes változatot, vagy próbáljuk ki a különböző zöld-teákat, melyek kisebb mértékben, de szintén tartalmaznak koffeint. Azonban antioxidáns hatásuk miatt sokkal egészségesebb választás a kávénál.