A demencia világszerte több mint 55 millió embert érint és ez a szám folyamatosan nő. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy csak az idős embereket érinti, pedig egyre több 65 év alatti is megkapja a diagnózist. A betegség korai jelei pedig nem mindig a klasszikus feledékenység vagy zavartság formájában jelentkeznek, sőt gyakran sokkal alattomosabb tünetek hívják fel rá a figyelmet.

(Fotó: Shutterstock)
Ilyen lehet például az étkezési szokások megváltozása, vagy a nyelési nehézség, amit hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig akár életveszélyes is lehet.
„Az öregedéssel jár, hogy szétszórt lesz” – gondoljuk sokszor, amikor egy családtagunk elfelejti, hova tette a kulcsát. Pedig ha emellé nyelési gondok, látásromlás, vagy mozgáskoordinációs problémák is társulnak, akkor életmentő lehet, ha időben orvoshoz fordulunk.
A Dementia UK és az Alzheimer’s Society szerint a fiatalabb pácienseknél – különösen frontotemporális demencia (FTD) esetén – a nyelési nehézség lehet az egyik első figyelmeztető jel. Ez az étkezéssel kapcsolatos furcsa viselkedésben is megnyilvánulhat: például egyetlen ételhez való kóros ragaszkodásban vagy az új ízek teljes elutasításában.
Ezekre a jelekre figyeljünk oda:
-
látás vagy egyensúlyzavar
-
bizonytalan járás, nehézkes mozgás
-
evési, nyelési nehézség
-
furcsa időérzékelés (éjszaka készülődés munkába)
-
beszédzavar, szókeresés
-
szociális visszahúzódás vagy nem megfelelő viselkedés
-
apátia, motiváció hiánya
-
hangulatingadozások
„Ha bármelyik szülőnknél vagy idős rokonunknál ilyen változásokat észlelünk, sose legyintsünk rá – az időben felismert demencia lassítható, és egyes funkciók még vissza is nyerhetők.”
Sokan a félelem vagy a megbélyegzéstől való szorongás miatt, évekig nem fordulnak orvoshoz a tünetek ellenére sem. Pedig egy korai diagnózis nemcsak megkönnyíti a kezelést, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a beteg és a családja jobban felkészülhessen a jövőre.