Egészség

A fogyasztó injekciók mítosza: veszélyes csodaszer vagy orvosi áttörés?

Az elmúlt években aligha akadt olyan egészségügyi téma, amely akkora érdeklődést váltott volna ki, mint a fogyasztó injekciók. Míg egyesek forradalmi áttörésként tekintenek rájuk, mások igazságtalannak tartják, hogy valaki gyógyszer segítségével szeretne megszabadulni a plusz kilóktól. De vajon mit mond erről a tudomány? Dr. Breyer Helga belgyógyász-endokrinológus a Nyár '26 vendégeként mesélt erről az összetett jelenségről.

(Forrás: MTVA)

Az elhízás világszerte népbetegséggé vált, Magyarországon is komoly közegészségügyi problémát jelent: a felnőttek (18 év felettiek) körülbelül 22–23 százaléka elhízottnak, további 36–37 százaléka pedig túlsúlyosnak számít. A szakemberek szerint ennek hátterében nem csupán a mozgásszegény életmód áll, hanem az is, hogy a modern táplálkozás egyre nagyobb arányban épül ultrafeldolgozott élelmiszerekre. Ezek nemcsak energiadúsak, hanem olyan összetevőket is tartalmazhatnak, amelyek fokozzák az étvágyat és megnehezítik a jóllakottság érzésének kialakulását. Ehhez társul a krónikus stressz, az alváshiány és a hormonális szabályozás felborulása.

Mindez együtt oda vezethet, hogy a szervezet folyamatosan több táplálékot kíván, miközben egyre nehezebb az ideális testsúlyt tartani.

– hangsúlyozta a beszélgetésben Dr. Breyer Helga.

Hogyan működnek ezek a gyógyszerek?

A ma alkalmazott készítmények olyan bélhormonok hatását utánozzák, amelyek természetes módon is jelen vannak a szervezetben.

Hatásuk több ponton érvényesül:

  • lassítják a gyomor kiürülését, így hosszabb ideig fennmarad a teltségérzet;
  • az agy jóllakottságért felelős központjaira is hatnak, ezért csökken az állandó éhségérzet;
  • sokaknál mérséklik az étel utáni folyamatos sóvárgást és kényszeres gondolatokat.

Egyre több vizsgálat mutatja ki azt is, hogy alkalmazásuk csökkentheti a szervezetben fennálló gyulladásos folyamatokat, kedvezően hathat a szív- és érrendszeri betegségek kockázatára, bizonyos esetekben mérsékelheti a stroke és a szívinfarktus esélyét, és ígéretes eredmények születtek a demencia megelőzésével kapcsolatban is.

(Forrás: Pexels)

Nem működik életmódváltás nélkül

Bár sokan gyors megoldást várnak ezektől a készítményektől, az orvosok hangsúlyozzák: önmagukban nem jelentenek csodaszert.

A tartós eredményhez továbbra is szükség van:

  • kiegyensúlyozott étrendre;
  • rendszeres testmozgásra;
  • megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra;
  • a stressz kezelésére.

Különösen fontos az izomtömeg megőrzése. Fogyás során ugyanis nemcsak zsírból, hanem izomszövetből is veszíthetünk. Ezért a kardiómozgás mellett az erősítő edzésnek is kiemelt szerepe van, hiszen az izmok segítenek fenntartani az anyagcsere egyensúlyát és csökkentik a visszahízás esélyét.

(Forrás: Pexels)

Orvosi felügyelet nélkül nem ajánlott

A szakember szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, amikor valaki az interneten vagy feketepiacon szerzi be ezeket a gyógyszereket. A kezelés megkezdése előtt ugyanis laborvizsgálatra, testösszetétel-mérésre és részletes orvosi kivizsgálásra van szükség. Így követhető, hogy valóban a zsírtömeg csökken-e, illetve időben felismerhetők az esetleges mellékhatások.

A túl gyors dózisemelés hányingert, hányást, székrekedést vagy egyéb emésztőrendszeri panaszokat okozhat, ezért a gyógyszer adagolását minden esetben egyénre szabottan kell beállítani.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy ezek a készítmények nem helyettesítik az egészséges életmódot, viszont megfelelő indikáció esetén hatékony segítséget nyújthatnak azoknak, akiknél az életmódváltás önmagában nem vezetett eredményre.

A siker kulcsa tehát nem egyetlen injekcióban rejlik, hanem a gyógyszeres kezelés, az életmódváltás és a személyre szabott orvosi gondozás együttesében.

(Forrás: Pexels)