Nyáron különösen felerősödnek azok a hangok, amelyek szerint kisbabával jobb otthon maradni, ha mégis, vigyük magunkkal a fél házat, vagy inkább felejtsük el az utazást néhány évre. Mi végül a sok negatív hang ellenére elindultunk. A hétéves fiunkkal mára több mint hetven országban jártunk együtt, olyan helyeken is, mint Irak, Libanon, Irán, Dél-Afrika, Guyana, Jamaica vagy Bolívia. Nem azért, mert nálunk minden mindig könnyen ment, sokkal inkább azért, mert idővel rájöttünk: a legnagyobb különbséget sokszor nem az úticél, hanem a hozzáállásunk jelenti.
(Fotó: Pexels)
-
Engedjük el a régi elvárásainkat
Talán ez a legfontosabb. Sokan úgy indulnak neki az első babás utazásnak, hogy ugyanazt várják, mint korábban: hosszú reggelik, nyugodt vacsorák, spontán programok és pihenés. Aztán megérkezik a valóság: altatás, pelenkázás, egy kisgyerek saját ritmusa és teljesen más tempó. Innen pedig könnyű csalódni.
A pszichológiából tudjuk, hogy sokszor nem maga a helyzet okozza a csalódást, hanem a valóság és az elvárásaink közötti különbség. Nekünk sokat segített, amikor a „nyaralás” szót elkezdtük lecserélni „utazásra”, „kalandra” vagy „felfedezésre”. Mert valóban más. Nem feltétlenül pihentetőbb (sőt!), hanem gazdagabb.
És amikor nem ugyanazt akarjuk visszakapni, mint a gyerek előtti életünkből, sokkal könnyebb örülni annak, amit kapunk.
-
Kezdjük kicsiben, és építsük fokozatosan a magabiztosságot
Sok szülő úgy érzi, hogy vagy nagy utazócsalád lesz, vagy semmi. Közben ez ritkán így működik. Mi sem Irakba vagy Szváziföldre indultunk elsőre. Másfél hetesen lementünk pár órára a Balatonra. Aztán legközelebb hosszabb időre. Másfél hónaposan Prágába mentünk, öt hónaposan Mexikóba, kilenc hónaposan pedig lakóautóval és vadkempingezve jártuk végig az USA nyugati partját. Azaz fokozatosan kezdtünk és olyan helyeken, amelyek komfortzónán belül voltak, mert már ismertük őket! A lakóautózás is kifejezetten bababarát műfaj, hiszen minden reggel más kilátásra ébredhetünk, mégis ugyanabban az ágyban.
(Fotó: Pexels)
A fokozatosság nem gyávaság. A pszichológiában pontosan tudjuk, hogy a biztonságérzet és az önbizalom apró sikerélményekből épül. Sokszor nem az a kérdés, mire képes a gyerek, hanem hogy mi szülőként mennyire érezzük magunkat magabiztosnak.
Érdemes olyan helyekkel és utazási formákkal kezdeni, amiket ismerünk, ahol komfortosan mozgunk.
Innen szépen lehet tovább építkezni akár Bangladesig vagy Hondurasig – ameddig csak szeretnénk.
-
Nem kell magunkkal vinni az egész lakást
Sokszor úgy tűnik, mintha kisgyerekkel minimum tíz bőrönddel lehetne csak elindulni. Pelenka, játék, gyógyszerek, eszközök, tartalékok mindenből. Mi ezzel kapcsolatban pont az ellenkezőjét tapasztaltuk meg az évek során: ma már szinte a világ minden pontján lehet pelenkát, popsitörlőt, krémet vagy alapvető dolgokat kapni.
Felszabadító érzés kevés cuccal, hátizsákkal utazni. Minél több dolgot viszünk, annál több dolog miatt kezdünk el aggódni. Ráadásul egy kisbaba igényei valójában meglepően egyszerűek.
A legtöbb gyereknek nem ötven játékra és külön felszerelésekre van szüksége, hanem nyugodt, felszabadult szülőkre.
Sokszor tényleg mi vagyunk azok, akik nehezebbé tesszük az egészet.
Okos Timi vagyok, táplálkozási és táplálási szakértő, képződő gasztropszichológus és családos világjáró. Szenvedélyem az egészséges életmód testben és lélekben egyaránt, küldetésem pedig segíteni a családoknak megtapasztalni, hogy hogyan is lehet gyerekekkel is egy élvezhető, szerethető, testi-lelki egészséget támogató, aktív és önazonos életet kialakítani. Munkám fókuszában a hozzátáplálás, kisgyermektáplálás, válogatósság, a kulináris egészségnevelés és az evés, etetés pszichológiája található. Cikkeimben, oldalamon, a tanácsadásokon és kurzusokon ezekben tudom támogatni a hozzám forduló családokat, hogy a családi étkezések és élet számukra is egészségesek, élvezhetők és örömteliek legyenek, és hogy ezáltal a következő generációnak egészséges viszonyt tudjanak megalapozni az (egészséges) étkezéshez.
-
Kezdjük akkor, amikor készen állunk…de ne várjunk a tökéletes pillanatra!
Nagyon sokszor halljuk: majd ha ül. Majd ha jár. Majd ha beszél. Majd ha nagyobb lesz. Majd…aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy mindig jön egy újabb „majd”, és egyre kevésbé merünk elindulni vagy valami új dolgot kipróbálni.
Mi azt tapasztaltuk, hogy a legkönnyebb időszakok közül több pont a legkorábbi volt. Másfél hetesen a Balatonnál, másfél hónaposan Prágában vagy később Mexikóban sokszor egyszerűbb dolgunk volt, mint egy aktív, mindenhová rohanó totyogóval. Közben pedig minél tovább halogatunk valamit félelemből, annál nagyobbnak tűnik a fejünkben.
Ahogy Náray Tamás mondta: „Az idő nem eljön, hanem elmegy.”
És ezt egyre inkább érezzük, ahogy egyre fontosabbak lesznek az iskolás barátok és a velük töltött idő – és örülünk, hogy ennyit tölthettünk együtt eddig a közös utazásoknak is hála.
-
Ne feledkezzünk meg önmagunkról
(Fotó: Pexels)
A gyerekes utazással kapcsolatban sokszor megjelenik az a gondolat, hogy ez önzés. Hogy a gyereknek otthon lenne a helye, a szülő pedig alkalmazkodjon. Mi ezt egészen máshogy látjuk.
Ha szeretünk kimozdulni, világot látni, új dolgokat felfedezni, akkor az utazás nem önzés, hanem feltöltődés. És végső soron a gyereknek is az a legjobb, ha olyan szülőkkel van együtt, akik jól vannak. A pszichológiában gyakran mondjuk: üres kannából nem lehet önteni. A gyereknek nem tökéletes szülőre van szüksége, hanem olyanra, aki szeret élni, kíváncsi a világra és örömét leli a közös élményekben.
Mi végül elindultunk a sok negatív hang ellenére, és milyen jól tettük. Ma már biztosan tudjuk, hogy a legfontosabb, amit ezekből az évekből magunkkal viszünk, nem az, hány országban jártunk. Hanem a közösen megélt pillanatok, a családi történetek és az az érzés, hogy együtt fedeztük fel a világot. És valahol talán ez a gyerekes utazás lényege is.
