A nap, amikor rájöttem, hogy valószínűleg egyetlen férfi sem veszi észre, hogy 2 vagy 6 hatja borotváltam a lábam, nagyjából ugyanaz a nap volt, amikor negyedszer kentem újra a korrektort a szemem alá, mert úgy éreztem, túl sötétek a karikáim. Aztán megkérdeztem a páromat, lát-e bármi különbséget.
(Fotó: Unsplash)
Rám nézett, és teljes őszinteséggel megkérdezte: Fodrásznál voltál? Amúgy igen, szóval pirospont érte, de nem, a korrektor tökéletesen a helyén volt, szemeim sugároztak, de amiatt különbséget nem látott.
Valahol itt kezdtem el gyanakodni arra, hogy lehet, hogy a legtöbb nő nem is a férfiaknak próbál megfelelni. Hanem valami sokkal kegyetlenebbnek. Önmagának.
Vagy inkább annak a belső hangnak, amelyik egész életében azt suttogta: lehetnél vékonyabb. Simább bőrű. Feszesebb. Fiatalabb. Rendezettebb. Nőiesebb. Kevésbé hangos. Kicsit több. Kicsit kevesebb. Csak éppen nem olyan, amilyen…
A láthatatlan zsűri
Nem tudom, mikor kezdődik ez. Talán akkor, amikor kislányként azt halljuk, milyen szép az a lány, aki csinos ruhában mosolyog. Talán a tinimagazinok címlapjain. Vagy amikor először görgetjük végig az Instagramot, ahol valakinek mindig laposabb a hasa, dúsabb a haja és gondtalanabb az élete.
Az ember egy idő után észre sem veszi, hogy már nem önmagát nézi a tükörben, hanem egy összehasonlító táblázatot. És veszít. Mindig.
Dr. Kristin Neff, az önelfogadás és az önmagunkkal való együttérzés egyik legismertebb kutatója szerint a nők hajlamosabbak arra, hogy értéküket külső visszajelzések alapján mérjék. Ha pedig az önértékelés kizárólag a megjelenéstől függ, az állandó bizonytalansághoz vezethet. Mert a szépségnek nincs célvonala. Ha lefogysz öt kilót, még kettőt szeretnél. Ha kisimulnak a ráncaid, észreveszed a toka árnyékát. Ha jó a hajad, túl vastagnak érzed a combod.
De mit akarnak valójában a férfiak?
Talán ez az a kérdés, amelyre nők milliói szeretnék tudni a választ. Szeretik a sminket? A természetességet? A vörös rúzst? A sportos alakot? A hosszú hajat? A szőkeséget? A választ talán csalódást keltően egyszerű.
Attól függ.
A Texasi Egyetem és a University of St Andrews kutatásai szerint a férfiak számára valóban fontos a fizikai vonzerő, de messze nem olyan egységes az ízlésük, mint azt a közösségi média sugallja. A legtöbben nem egyetlen szépségideált keresnek, hanem azokat a tulajdonságokat, amelyek az egészséggel, a magabiztossággal és az érzelmi nyitottsággal társulnak.
(Fotó: illusztráció unsplash.com)
És tudod, mi szerepel újra és újra ezekben a kutatásokban?
- A kedvesség.
- A humor.
- A melegség.
- Az önazonosság.
Magyarul: az, amit semmilyen szempillaspirál nem tud megadni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a külső ne számítana. Számít. Ahogyan nekünk is számít. Csakhogy nem kizárólagosan.
A legkegyetlenebb kritikus
Egyszer olvastam valahol, hogy egy nő egész életében több ezer negatív gondolatot fogalmaz meg a saját testéről. És őszintén? Én is ezt csinálom!
Mert hányan álltunk már úgy a tükör előtt, hogy nem azt néztük, mi szép rajtunk, hanem azt, mit kellene sürgősen kijavítani? Miközben valószínűleg a legjobb barátnőnkhöz soha nem beszélnénk úgy, ahogyan saját magunkhoz tesszük.
A szakemberek szerint az egészséges önértékelés nem azt jelenti, hogy minden porcikánkat imádjuk, hanem azt, hogy képesek vagyunk többet látni magunkban annál, amit a tükör visszaver.
Az önértékelés akkor stabil, ha nem kizárólag a külsőből táplálkozik, hanem abból is, hogy milyen embernek tartjuk magunkat: hogyan szeretünk, hogyan dolgozunk, hogyan állunk helyt a nehéz helyzetekben.
Lehet egyáltalán függetleníteni magunkat?
Valószínűleg nem teljesen. Mindannyian társas lények vagyunk. Vágyunk az elismerésre, a szeretetre, arra, hogy vonzónak lássanak bennünket. A kérdés inkább az, hogy ki ül a volánnál.
A TikTok? Az Instagram? A Tinder? Egy névtelen kommentelő? Vagy mi magunk?
Talán nem az a cél, hogy soha többé ne érdekeljen bennünket mások véleménye. Hanem az, hogy ne ez legyen az egyetlen mérce.
Társas lények vagyunk. Vágyunk arra, hogy szeressenek bennünket. Jólesik, ha azt mondják: szép vagy. Jólesik, ha a partnerünk megölel, és azt súgja, hogy kíván minket. Jólesik, ha valaki észreveszi az új ruhánkat vagy azt, hogy mennyi energiát tettünk magunkba.
(Fotó: Pexels)
A probléma ott kezdődik, amikor ezekből a visszajelzésekből lesz az önértékelésünk egyetlen forrása. Az egészséges önértékelés olyan, mint egy háromlábú szék. Az egyik lába lehet a külső megerősítés, de szükség van a másik kettőre is: arra, amit mi gondolunk magunkról, és arra, amit a tetteink, képességeink, emberi kapcsolataink alapján tudunk önmagunkról.
Mert ha kizárólag mások tapsából élünk, akkor egyetlen kritika is képes romba dönteni bennünket.
És akkor mit várunk a férfiaktól?
Talán nem azt, hogy minden reggel úgy nézzenek ránk, mint egy Victoria’s Secret-modellre. Hanem azt, hogy lássanak. Hogy ne csak akkor mondják, hogy szépek vagyunk, amikor órákig készültünk egy esküvőre, hanem akkor is, amikor kócos konttyal, kialvatlanul főzzük a reggeli kávét. Hogy ne csak a testünket dicsérjék meg, hanem azt is, milyen viccesek vagyunk, milyen okosak, milyen erősek, milyen gondoskodóak.
Hogy éreztessék: nem egy projekt vagyunk, amit folyamatosan fejleszteni kell. Hanem valaki, akit szeretnek.
A párterapeuták szerint a nők számára az egyik legerősebb önértékelést támogató tényező a partner részéről érkező hiteles megerősítés. Nem a túlzó bókok, hanem a konkrét és őszinte visszajelzések.
Például:
– Imádom, ahogy nevetsz.
– Büszke vagyok rád, ahogy ezt megoldottad.
– Olyan jó hozzád hazajönni.
– Ma is gyönyörű vagy.
– Köszönöm, hogy ennyit teszel értünk.
Fotó: pexels.com/brucemars
Ezek a mondatok nem azért fontosak, mert nélkülük semmit sem érünk. Hanem azért, mert emlékeztetnek arra, hogy a szeretet nem teljesítményalapú.
De a legfontosabb visszajelzés mégis a sajátunk
Talán az önelfogadás nem azt jelenti, hogy minden reggel extázisban nézünk a tükörbe.Hanem azt, hogy amikor megjelenik a belső kritikus hang, már nem hisszük el neki automatikusan, hogy igaza van. Hogy megtanuljuk ugyanazzal a kedvességgel nézni magunkat, ahogyan a legjobb barátnőnket néznénk. A szabadság nem ott kezdődik, hogy többé nem érdekel mások véleménye. Hanem ott, hogy végre a sajátunk számít a leginkább.
